Tetszett a cikk?

Suzan Tamim, a népszerű 31 éves libanoni popénekesnő erőszakos halála hetek óta izgalomban tartja az arab sajtót. Július 29-én egy 45 emeletes dubai luxuslakótoronyban lévő lakásában késelték meg az arab pop egyik legcsinosabb csillagát. Egy szálloda biztonsági embere beismerte a gyilkosságot, a megbízó egy egyiptomi üzletember volt. Őt még keresik, motivációja egyelőre ismeretlen.


Susan Tamim. Nem maradt háztartásbeli,
pusztulnia kellett
© AP
Tamimot 1996-ban, 18 évesen fedezte fel a legnevesebb bejrúti tehetségkutató, a Studio el fan. (A „Megasztár” libanoni változata, amely a 70-es évek óta szolgáltatja a fiatal sztárokat a szekuláris arab világ számára.) Suzan Tamim üstökösként tűnt fel, két rendkívül sikeres lemezt hozott ki. Zűrös magánéletével hamarosan az arab bulvár egyik fontos szereplőjévé vált.

Tamim látványosan beinduló karrierjét egyik napról a másikra megtörte, amikor első lemezének megjelenése után, magánéleti okokra hivatkozva, évekre eltűnt Párizsban. 2002-ben visszatért Bejrútba, viharos körülmények között elvált első férjétől, akihez egész fiatalon ment hozzá. A férj állítólag egymillió dollárért mondott le róla. Néhány hónap szünet után még viharosabban házasságra lépett egy könnyűzenei menedzserrel. Új férje azt ígérte, hogy újraindítja karrierjét, s rögvest 15 éves exkluzív szerződést íratott alá vele. Eszerint az új férj engedélye volt szükséges Susan minden nyilvános szerepléséhez és hangfelvételéhez. Pár hónappal később azonban a féltékeny férj nejétől azt követelte, hogy hagyjon fel az énekléssel és legyen háztartásbeli, amit Suzan Tamim megtagadott.

A házastársak között nyílt háború tört ki. Suzan egy apja által megkötött szerződés alapján megjelent a nyilvánosság előtt. Férje azzal vádolta, hogy széfjéből elemelt 230 ezer dollárt, bírósági úton megtiltotta, hogy külföldre utazzon, majd gyilkosságra való felbujtással is törvény elé citálta, miután 2005-ben valaki egy lövéssel megsebesítette. Emellett veszteségei fejében, a beharangozásokra költött pénzekért 15 millió dollárt követelt nejétől. Tamim cserébe a bíróságon azt állította, hogy miután ő férje második neje, s ura francia állampolgár is, ezért ez a második házassága nem is törvényes, de ezt a beadványát a libanoni törvényszék elutasította, s két évre ítélték. Több forrás szerint haláláig sem sikerült hivatalosan elválnia második házastársától, bár pereskedése és bírósági meghurcolása után Susan Tamim nem vonult rács mögé, hanem Egyiptomba szökött, ott élt addig, amíg nyolc hónappal ezelőtt Dubaiba nem költözött. Itt gyilkolták meg július 29-én.

Suzan Tamim még holtában sem szabadult meg karrierjét tönkretevő férjtől, ugyanis az énekesnő holttestét édesapja kérése ellenére nem a család, hanem az egykori férj kapta meg a hatóságoktól.

Megvan a gyilkos, a felbujtót keresik (Oldaltörés) (Oldaltörés)

Megindult a lázas nyomozás a gyilkos merénylő felkutatására. Fordulatot hozott, amikor megjelent a dubai rendőrségen egy iraki származású brit, és bejelentette, tudja, ki a gyilkos. Ráadásul a meggyilkolt popsztár harmadik férjének vallotta magát, holott a családtagok mindeddig abban a hiszemben voltak, hogy ő Susan személyi testőre. Nem világos, hogy a testőr-férj volt-e a nyomravezető, de tény, hogy a szaúd-arábiai és az egyiptomi rendőrség együttműködve, dicséretes gyorsasággal lefogott egy szállodai biztonsági őrt, aki állítólag  kétmillió dollárért tette el láb alól a popénekesnőt. A szálak egy egyiptomi üzletemberhez, Hesham Talaat Mustafához vezetnek, aki a nyomozók elől elmenekült Egyiptomból.

Az arab bulvármédia is úgy tudja, hogy Tamim egy egyiptomi férfival élt együtt. Nem értik, hogy az énekesnő telekamerázott, rengeteg biztonsági őrrel megrakott dubai lakhelyén miként történhetett meg a gyilkosság. A rendőrség szerint az áldozat ellenállt, erre utalnak sebesülései, a rengeteg késsel vágott seb. A gyilkos végül átvágta áldozata torkát.

Tamim halála mögött többen politikai szálakat is sejtenek, mivel utolsó dalát 2006-ban „Szeretők” címmel jelentette meg, s a meggyilkolt libanoni miniszterelnök, Rafik Hariri emlékének ajánlotta. Más találgatások szerint elképzelhető, hogy kábítószer van a háttérben. Emlékeztetnek arra, hogy Suzan apját, Abdul Sattar Tamimot 2004-ben a kairói reptéren heroin birtoklásáért elfogták. A papa elmondta, hogy az anyagot tartalmazó dobozt lánya egyik barátja Lengyelországból küldte Suzannak. Ekkor az énekesnő ellen nyomozás indult.

A barátok állítják: Suzan újabban azt tervezte, hogy feladja énekesi karrierjét és továbbtanul a kairói Amerikai Egyetemen. Tamimnak ez az önállóságot célzó kitörési kísérlete már nem valósulhatott meg.

KM

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Zuckerberg arra kéri Trumpot, intézze el, hogy az EU ne büntesse a szabálytalan techcégeket

Hajmeresztően magas, több milliós vízszámlát hozott a posta, miután csőtörés volt az ügyfélnél

Hajmeresztően magas, több milliós vízszámlát hozott a posta, miután csőtörés volt az ügyfélnél

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Varga emberei leléptek, Nagy Márton sorokat cserél új gigaminisztériumában

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések