szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Harry herceg és barátnője, Chelsy Davy öt év után szakított egymással - jelentették be a királyi családhoz közel álló forrrások szombaton.

A Clarence House - Harry apjának, Károly hercegnek a rezidenciája - nem kívánta kommentálni a brit trónöröklési sorban harmadik helyet elfoglaló herceg döntését. Chelsy és Harry - akik egyszer már különváltak 2007-ben - három héttel azután hozták meg döntésüket, hogy hazatértek Mauritius szigetén töltött vakációjukról - áll a News of the World című lap online oldalán. Az újság értesülése szerint a 23 éves joghallgató Davy azt mondta a barátainak, hogy nem tudja már elviselni barátja életmódját.

 

A Miniszterelnökség az ukrajnai menekültek szállásának megszűnéséről: az önálló lábra állás fontos állomásának is tekinthető

A Miniszterelnökség az ukrajnai menekültek szállásának megszűnéséről: az önálló lábra állás fontos állomásának is tekinthető

Szentté avathatják Gaudít, a Sagrada Família tervezőjét

Szentté avathatják Gaudít, a Sagrada Família tervezőjét

Kombináltak két gyógyszert, kiderült, csökkenteni lehet velük a szívinfarktus esélyét

Kombináltak két gyógyszert, kiderült, csökkenteni lehet velük a szívinfarktus esélyét

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli

Milliókat fizethetnek a biztosítatlan robogósok, e-rolleresek, de a többséget nem érdekli