szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem kétmillió dollárért keltek el egy New York-i árverésen Mahátma Gandhi áruba bocsátott személyes tárgyai, jóllehet az eladó az utolsó pillanatban megkísérelte érvényteleníteni az aukciót.

© AP
Az indai függetlenség atyjának jellegzetes fémkeretes szemüvege, egy pár viseltes bőrszandálja, egy zsebórája és egy rézedénye került kalapács alá az Antiquorum Auctioneers aukciós ház csütörtöki árverésén. Az eddig James Otis kaliforniai műgyűjtő tulajdonában lévő tárgyak végül 1,8 millió dollárért találtak gazdára, jóllehet előzőleg csak 300 ezer dolláros bevételre számítottak.

A nyertes ajánlatot Vijay Mallya indiai milliárdos tette egy közvetítő, Tony Bedi segítségével. Az új tulajdonos szeretné visszajuttatni Indiába a Gandhi-ereklyéket.

Otis az utolsó pillanatban megpróbálta visszavonni a tárgyakat az árverésről, de ügyvédje később úgy nyilatkozott a francia hírügynökségnek, hogy a gyűjtő "természetesen" elfogadja azok eladását.

Az aukció nagy felháborodást keltett Indiában, ahol sokan úgy gondolják: a tárgyak a nemzeti örökség részét képezik, és múzeumban lenne a helyük. Többen azt is mondják, hogy az árverés ellentétes az anyagi javakat elvető, aszkétaéletet élő Gandhi szellemiségével.
Monitor

Mítoszromboló Gandhi-film

Egy család tragédiája volt az ára India szabadságának - hirdetik alkotásukat az Apám, Gandhi című indiai film...

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Orbán a kémügyről: Brüsszelnek és Kijevnek nem tetszik a véleménynyilvánító szavazás

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem