szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miniszterelnöküket tartják a legunalmasabb szónoknak a britek, utána David Beckham következik mint legrosszabb beszélő - derült ki egy brit véleményfelmérésből.

Gordon Brownnak intellektuális stílusát vetik a szemére, a focistának - ő Beckham - cockney (londoni proli) akcentusát. A bronzérem alakult a legérdekesebben: Kate Winslet "ölébe hullott". Mármost ő színésznő, ennek ellenére a britek úgy találják, hogy rossz a beszédtechnikája, túl feszesen tartja felső ajkát.
 
Brownnak azt is felrótták, hogy túl gyakran viccelődik egy anekdotával, nevezetesen azzal, amikor Ronald Reagan néhai amerikai elnöknek egy tanácsadója odasúgta: "Elnök úr, az illető antikommunista", ő így türelmetlenkedett: "Nem érdekel, hogy miféle kommunista!" A felmérés ezer fő véleményét ölelte fel.

hvg.hu Sport

Beckham: „a Milannak a BL-ben a helye, és nekem is”

David Beckhamnak, a Los Angeles Galaxy középpályásának eredetileg hétfőn, március 9-én kellett volna visszatérnie Amerikába, de az egyezség végül júliusra módosította ezt. A játékos optimista, sőt kijelentette: futballklubot vesz az amerikai bajnokságban.

MTI Világ

Brown: nem sérülhet az északír békefolyamat

A brit kormányfő hétfői nyilatkozata szerint "megingathatatlan" az észak-írországi békefolyamat azután is, hogy a hétvégén az utóbbi évtized legsúlyosabb terrorcselekménye történt a tartományban.

MTI Gazdaság

Élesen bírálta a bankokat Brown

A "morális értékeket szem elől tévesztő" eddigi banki működési gyakorlatnak globális ellenőrzési rendszerrel kell véget vetni - mondta rendkívül éles hangvételű szombati beszédében a brit miniszterelnök.

MTI Gazdaság

Újabb mélységi rekordot döntött a font, Brown nem akar eurót

Megdöntötte alig egy nappal korábban beállított mélységi árfolyamrekordját a csütörtöki londoni kereskedésben a font sterling a euróval szemben a brit gazdaságból érkező mind súlyosabb recessziós hírek hatására. A brit kormányfő ugyanakkor közölte: Nagy-Britannia nem adja fel a fontot, és nem lép be az euróövezetbe.

MTI Sport

A feleknek péntekig kell megoldaniuk a Beckham-ügyet

Az amerikai profi futballbajnokság irányítói péntekben szabták meg a végső határidőt arra, hogy a Los Angeles Galaxy és az AC Milan megegyezzen a jelenleg az olasz élcsapatnál kölcsönjátékosként futballozó David Beckham - az olaszok és az angol focista részéről - tartósra tervezett átigazolása ügyében.

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

Szász Júlia Vidnyánszky Attiláról: „A balesetet követően nem beszéltünk egymással”

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát