szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mélybe zuhant Alföldi Róbert a Bárka Színház kedd esti előadásán, a művész megsérült - írja egy néző beszámolója alapján a Blikk.

Alföldi Róbert a cikk szerint két méter magasból zuhant arccal a színpadra. A Nemzeti Színház főigazgatója a Koldusoperában alakítja Bicska Maxit. A baleset az akasztási jelenetben történt. Az a heveder csúszott szét, amellyel Alföldi testét a zsinórpadláson lógó kötélhez rögzítik egy karabinerrel. 

A színész-rendező egy percig mozdulatlanul feküdt, majd a saját lábán hagyta el a színpadot, de a tapsra már nem tudott visszajönni, mentő vitte kórházba. Törése nincs, zúzódott a mellkasa, bordái és a lába is, de már hazamehetett.

A Bárka Színház kivizsgálja az ügyet - mondta a lapnak Seress Zoltán, a teátrum igazgatója. Mint minden munkahelyi baleset esetében, a színháznak is készítenie kell jegyzőkönyvet a történtekről. Beszélni fogunk azokkal az emberekkel, akik a részt vettek a díszlet építésében - nyilatkozta a direktor, aki maga is játszik a Koldusoperában.

MTI Itthon

Zaklató élt vissza Alföldi Róbert nevével

Az elmúlt napokban egy ismeretlen férfi Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója nevével visszaélve több esetben telefonon zaklatott, tárgyalásokra hívott művészeket, a szakma képviselőit - közölte a Nemzeti Színház sajtófőnöke szerdán. Az intézmény feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

MTI Kult

Bejött a New York Times-nak Alföldi rendezése

"Szikár és erőteljes" a Salemi boszorkányok felújítása (The Crucible), Alföldi Róbert "sokat ér el kevéssel" - fogalmazott a The New York Times kritikusa az opera New York-i premierje kapcsán; a Dicapo Opera Theatre-ben bemutatott darabot a Nemzeti Színház új főigazgatója rendezte.

MTI Kult

Alföldi: "sokfélét mutassunk a közönségnek"

Új műfajok és új magyar darabok, nemzetközi színházi fesztivál és együttműködés más kulturális intézményekkel - ezek is szerepelnek a Nemzeti Színház kedden kinevezett új főigazgatójának tervei között. Mint azt Alföldi Róbert az MTI-nek adott interjújában elmondta, az alapgondolat az, hogy sokfélét mutassanak a közönségnek.

MTI/hvg.hu Itthon

Feljelentették Alföldi Róbertet a Nyugalom miatt - videó

A játékfilm egyik jelenete miatt "megrontás" gyanújával ügyészségi feljelentést tett Alföldi Róbert rendező ellen egy ismeretlen civil szervezet - írta a keddi Népszabadság. "A művészet nem oka semminek, csak olyasmiről beszél, ami a világban úgyis megvan" - kommentál a hvg.hu-nak a filmkritikus.

Vélemény

Alföldi Róbert Izraelben

Izraelben járt Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, ahol az izraeli nemzeti színházzal, a Habimával való együttműködésről tárgyalt. A hvg.hu jeruzsálemi tudósítója a látogatás tapasztalatairól faggatta a művész/rendezőt útjának utolsó éjszakáján.

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Egy vérző ország minden gondja a lelkében – a mai propagandisták is megirigyelhetik, ahogy anno a magyar kormányfőről írtak

Egy vérző ország minden gondja a lelkében – a mai propagandisták is megirigyelhetik, ahogy anno a magyar kormányfőről írtak

Az sem volt biztos, hogy megmarad, most régi fényében ragyog: egy hét múlva adják át a Notre Dame-ot

Az sem volt biztos, hogy megmarad, most régi fényében ragyog: egy hét múlva adják át a Notre Dame-ot

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban

Egyablakos rendszer – a magasból kizuhanó oroszokról a Duma Aktuálban