szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A látogatók szeme láttára marta halálra gondozóját egy ritka fehér tigris Új-Zélandon. Az állattal végezni kellett, mivel nem engedte el a vadaspark alkalmazottjának testét.

A ragadozó azt követően támadt rá a gondozóra, hogy az munkatársával bement a tigris ketrecébe, hogy kitakarítsa azt. "A másik gondozó próbálkozásai, valamint a park személyzetének gyors reagálása ellenére sem tudták már megállítani az állatot" - olvasható a Sarah Kennett rendőrségi szóvivő által kiadott közleményben.

A tigrissel végezni kellett, hogy hozzáférjenek a holttesthez - nyilatkozta a National Radio adásában az ügyet vizsgáló egyik nyomozó. A férfi a helyszínen meghalt, mielőtt még segíteni tudtak volna rajta. Hasán és alsó végtagjain szenvedett végzetes sérüléseket. "Semmi sem utal arra, hogy miért támadott a tigris, de tény, hogy ezek vadállatok" - tette hozzá a rendőrtiszt.

A park szóvivőjének elmondása szerint a dolgozókat lesújtotta társuk halála. Az eset után traumaszakértők érkeztek a helyszínre, hogy segítsenek a munkatársakon és a látogatókon, beleértve azt a nyolc külföldi turistát, akik végignézték a férfi borzalmas halálát. 

Az Északi-szigeten, Whangarei város közelében fekvő vadasparkban 42 ritka oroszlánt és tigrist tartanak, az állatok hatalmas ketrecekben élnek, amelyekben fák és füves részek is vannak.

Nem ez volt az első eset, hogy baleset történt a parkban, februárban az egyik gondozót támadta meg egy tigris, tavaly pedig egy látogató szenvedett sérüléseket a kezén, amikor megharapta egy fehér oroszlán.

MTI Világ

Szabálytalan kifutóból szabadult a gyilkos tigris

Az ajánlottnál alacsonyabb kerítés övezte azt a nagyragadozó-karámot, amelyből kiszabadulva egy szibériai tigris karácsony napján halálra marcangolt egy látogatót és súlyosan megsebesített két másikat - ismerte el a San Franciscó-i állatkert igazgatója. Közben a rendőrség egy cipőtalplenyomat és egy vérnyom alapján azt vizsgálja, nem felelősek-e a tragédiáért legalább részben maguk az áldozatok?

MTI Világ

Putyin tigriskölyköt kapott

Tigriskölyköt kapott ajándékba Vlagyimir Putyin a héten ünnepelt születésnapjára, s az alig két hónapos kis vadállatot péntekre virradó éjszaka mutatta be az újságíróknak Novo Ogarjovó-i rezidenciáján.

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Támadást indított az ukrán hadsereg Kurszknál

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig

Ahány táj, annyi szokás: újév-köszöntő hiedelmek a világban a szőlőszemtől a kristálygömbig