szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy hamburgi bíróság 400 ezer eurós (107 millió forint) kártérítést ítélt meg csütörtökön Madeleine svéd hercegnő számára egy német kiadóval szemben, amely lapjaiban valótlan pletykákat terjesztett róla.

A Sonnenverlag GmbH and Co KG két, Németországban megjelenő női hetilapjában is azt a hírt hozta le többek között a 27 esztendős hercegnőről, hogy eljegyezték, sőt gyermeket vár. A hercegnő ügyvédje viszont leszögezte, hogy bár Madeleine hét éve jár barátjával, Jonas Bergstrommal, nem jegyezték el egymást, nem házasodtak össze, és nincs gyermekük. Az ügy már 2007-ben megfordult egy elsőfokú bíróságon, amely akkor 300 ezer eurós (80 millió forint) kártérítést ítélt meg. A bírósági forrásokból nem derült ki, hogy a kiadó fellebbez-e a döntés ellen.
 
A svéd királyi udvar közleményben ismertette a bírósági határozatot, amely szerint a cikkek "valótlanok és megalázóak" voltak. Egyúttal bejelentette, hogy a hercegnő a teljes kártérítési összeget jótékony célra adományozza. Madeleine hercegnő XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné legifjabb gyermeke.



hvg.hu Világ

Mi az igazság Obama születési anyakönyvi kivonatáról?

A Barack Obama születési helye körüli találgatások eloszlatására közzétett születési anyakönyvi kivonata vagy hamisítvány, vagy rossz rövidített nyomtatvány, mely nem szolgál kellő bizonyítékul arra, hogy az amerikai elnök valóban az Egyesült Államok területén látta meg a napvilágot – kering több mint egy éve az amerikai sajtóban a hír. De vajon mindebből mi igaz?

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Új ősellenség, régi szólamok │Elvitelre

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk