Az amerikai közvélemény kettészakadni látszik a legújabb vérfertőző nemierőszak-botrány kapcsán, amelynek főszereplői ráadásul nemzetközi hírességek. A feleségek szerint a lány hazudik, többen azt állítják, hogy már régóta tudták, mi folyik, és Mick Jagger neve is felmerült.

A The Mamas és Papas nevű zenekar rövid fennállása alatt számos, azóta is népszerű dallal írta be magát a popzene történelmébe, de jelenleg nem muzsikájuk miatt hangos tőlük a média. Azt korábban is lehetett tudni különböző interjúkból, életrajzi írásokból, hogy a zenekar tagjai meglehetősen zavaros életet éltek, a többféle, nagy mennyiségben fogyasztott drog és a különböző kapcsolatokból származó gyerekek sokkoló körülmények között történő nevelése megdöbbentette a nagyközönséget.

Mackenzie Phillips, a zenekaralapító és azóta elhunyt John Phillips egyik lánya most minden eddiginél nagyobb botrányt keltett önéletrajzi könyvével, amelyet az Oprah Winfrey showban előadott vallomásával vezetett be a médiába. Mackenzie elmondása szerint 11 éves volt, amikor először kokaint vett magához, majd az apja 19 évesen bedrogozta és szexuális viszonyt létesített vele, ami tíz évig tartott. A kapcsolatot Mackenzie “elfogadta”, később, amikor már férjnél volt is folytatta, ezért amikor teherbe esett, nem tudta, kitől volt a gyerek, ezért elvetette. A tizenéves lánnyal Mick Jagger is lefeküdt, John Phillips tudtával. “Tízéves korod óta vártam erre” - mondta állítólag Jagger, miután kettesben maradtak és kulcsra zárta az ajtót. Jagger később, amikor Phillips és akkori felesége heroinelvonón voltak, Jerry Hallal közösen vigyázott a Bijou nevű Phillips-kislányra, és addigra olyannyira felelőssé vált, hogy vissza sem akarta adni a gyereket, mivel nem bízott a szüleiben.

A közvélemény azonnal két részre szakadt a vérfertőző vádak kapcsán, ahogy ez általában lenni szokott az ilyen esetekben. Az egyik fele áldozatként tekint Mackenzie Phillipsre, többen megkérdőjelezik, hogy egyáltalán lehetséges-e egy ilyen kapcsolatot “elfogadni” a megerőszakolt részéről, s ezzel a Mackenzie által egyébként hangsúlyozott saját felelősséget is tagadják. A másik tábor szerint az egész csak kitaláció, egy figyelemre vágyó, hisztis nő fantáziájának szüleménye, és különben is nagyon csúnya ilyesmiket állítani valakiről, aki már meghalt.

A család és az ismerősök is állást foglaltak. Michelle Phillips, John Phillips korábbi feleségeinek egyike azt állítja, hogy Mackenzie hazudik és a vádakat “rendkívül sértőnek” nevezte az egész család számára. Egy másik Phillips-feleség, Genevieve Waite, aki terhessége alatt végig heroinista volt, szintén nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerte, hogy volt férje számos problémával küzdött, de kizártnak tartja, hogy bármelyik gyerekével is szexuális kapcsolata lehetett volna.
 
Mackenzie Phillips féltestvérei azt állítják, hogy tudtak a viszonyról. Bijou Phillips, akit az apja nevelt fel 3 éves korától, elmondta, hogy nem jelent számára újdonságot a hír, nővére egyszer már elmondta neki, bár később visszavonta állítását. Bijou azt állítja, nem tudja elhinni, hogy apja valóban ilyesmit tett volna, bár egy korábbi interjújában maga is tett furcsa kijelentéseket apjával kapcsolatban, még egy dalt is írt erről He Touched Me Wrong (Nem megfelelően ért hozzám) címmel. 

Chynna Phillips, egy másik féltestvér, akit a Wilson Phillips nevű régebbi lányzenekarból ismerhetünk, Oprah műsorában, nézők milliói előtt ismerte el, hogy tudott a tíz évig tartó, “közös megegyezésen alapuló” vérfertőző viszonyról apja és nővére között. Chynna kifejezte, hogy bár büszke nővére bátorságára, mégis rendkívül felháborítja, hogy a családi titokról most már mindenki értesült.

Jessica Woods, a Mamas and Papas zenekar egyik korábbi tagjának lánya szintén bejelentkezett Oprahnál. “Néztem a műsort, és minden, ami (Mackenzie) mondott, igaz. Apám elmondta nekem a szörnyű igazságot, és elborzasztotta, amit John tett” - tanúskodott írásban Woods.

Mackenzie Phillips azt mondta, azért állt ki a nyilvánosság elé, hogy másoknak segítsen, mivel úgy gondolja, nincs egyedül történetével. A szexuális visszaélésekkel foglalkozó amerikai segítőszervezetek adatai szerint az ilyen jellegű médiabejelentések, különösen, ha hírességről van szó, valóban pozitív hatást gyakorolnak a sorstársakra. A gyógyulás első és legfontosabb lépése elismerni, hogy mi történt; most Mackenzie Phillipsnek köszönhetően telefonon 26 százalékkal többen jelentkeztek a témában működő szervezetnél, míg a netes forgalom 85 százalékkal növekedett meg.

Az ABC Newsnak nyilatkozó, Tiffany nevű fiatal nő, akit szintén a saját apja erőszakolt meg éveken keresztül, arról számolt be, hogy a Phillips-ügyre érkezett reakciók tipikusnak mondhatóak. Nem kell a családtagoknak sztároknak lenni ahhoz, hogy kétségbevonják az áldozat állításait, megtagadják tőle a segítséget és a lehetőséget a gyógyulásra, még akkor is, ha, mint Tiffany esetében, az apát a bíróság is elítélte és 16 évre rács mögé dugta.

KM

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

210-zel száguldott egy motoros Zalában

210-zel száguldott egy motoros Zalában

Boris Johnson 3D-ben vizsgáltatná a reptéri csomagokat

Boris Johnson 3D-ben vizsgáltatná a reptéri csomagokat

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

Hárman állhatnak bíróság elé Kósz és Petőváry rágalmazása miatt

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Az ellenzék (ex?)fideszes politikust indít a polgármesterségért Gyulán

Német állampapírral a klímavédelemért

Német állampapírral a klímavédelemért