Az óriáshullámok hírére hatalmas tömeg indult Oahu szigetének északi partjaihoz, a dugó mérföldes volt. A földkerekség legbátrabb szörfösei közül néhányan már bele is vetették magukat a habokba, hogy meglovagolják a magas hullámokat, amelyek előrejelzések szerint akár 15 méteresek is lehetnek.
Oahu és Maui több strandját lezárták, mert az életmentők attól tartanak, hogy a tapasztalatlan érdeklődők némelyike megfulladhat - számoltak be a hawaii hatóságok. "Ha a víz lecsap, képes bárkit beszippantani és magával rántani. Észben kell tartani, hogy milyen bődületes erejük van ezeknek a hullámoknak" - mondta egy helyi szörfklub vezetője.
Az amerikai meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a hullámok kedden tovább erősödhetnek. Ha elérik a 12 méteres magasságot, 2004 után ismét megrendezhetik az Eddie Aikau emlékversenyt. Az eseményre kizárólag tökéletes körülmények közepette kerülhet sor. A hétfői hullámok még nem tornyosultak elég magasra, és nem is voltak kellőképpen simák.
Eddie Aikau legendás hawaii életmentő, szörfös és hajós volt, aki 1978-ban tűnt el a tengeren. A tiszteletére életre hívott versenyt azóta mindössze hét alkalommal tudták megrendezni. 2004 előtt 1998-ban látott utoljára ekkora hullámokat a sziget, a mostaniakért a Csendes-óceán északi térségében tomboló vihar felelős.
Óriáshullámok mardossák Hawaii partjait
Óriáshullámok mardossák a hawaii partokat, a 10 méter feletti vízhegyek máris több ezer érdeklődőt és rengeteg szörföst vonzottak.

Tizenöt év ment el a semmire, a választás népszavazás lesz Orbán Viktor hatalmáról – ezek voltak Magyar Péter legfontosabb állításai
Gyenge és vízió nélküli beszéd volt – így értékelte Magyar Péter Orbán tusványosi szereplését
Orbán Viktor tusványosi beszédének tíz legfontosabb gondolata
Kapott üzenetben egy emojit. Azt hiszi, érti? Dehogy 🤡
Dopeman, Miklósa Erika, Nagy Elek – itt vannak az egyes számú Digitális Polgári Kör tagjai
Török Gábor belenézett Orbán Viktor fejébe
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
Orbán tusványosi jegyzeteinek a hátoldalán meglepő kép tárult fel
Buda Péter: Hamis zászlós hadműveletekkel zajlik a valódi háború Kárpátalján
„Óva intettek, hogy ne tegyem” – Majka a One felirat alatt ismételte meg a bindzsisztáni fejbelövést Siófokon
Netanjahu elmaradt letartóztatása után Szijjártó helyesnek tartja, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Karácsonyt gyanúsítottként hallgatják ki, de a Pride-szervezők közül még senki nem kapott hatósági értesítést
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.