szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Morfint foglalt le a Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala. Az egyik tetten ért gyanúsított hivatásos rendőr.

A közlemény szerint a múlt héten végrehajtott akció volt a testület első olyan akciója, amelynek során morfint foglaltak le. A vámnyomozók Budapesten, drogszállítás közben értek tetten négy magyar állampolgárságú férfit . A szöveg szerint a gépkocsiból összesen két kilogramm nagy tisztaságú morfin került elő, melyből 10 000 darab halálos adag állítható elő.

Az elfogás során derült ki, hogy a tetten ért négy gyanúsítottból az egyik hivatásos rendőr, ezért a büntetőeljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A közlemény kitér arra is, hogy a morfin a gyógyászatban használatos fájdalomcsillapító szer, melyből a normál emberi szervezet számára már 200 milligramm is halált okoz, de kábítószer-élvezők is használják. A lefoglalt kétkilónyi morfinból, nagyon egyszerű vegyészeti beavatkozással 3,5 kilogramm 50 százalékos tisztaságú heroin állítható elő, melynek feketepiaci értéke csaknem 15 millió forint.

A közlemény egy másik esetre is kitér, amelyben a röszkei Vám- és Pénzügyőri Hivatal indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Szerdán egy szerb autóbusz csomagtartójából egy férfi bőrkabát bélésében elrejtve 185 gramm heroin találtak egy barna ragasztószalaggal áttekert csomagban. A vámosok a kábítószert lefoglalták és feljelentést tettek.

MTI Itthon

Kábítószert is találtak Stohl vérében

Tiltott pszichotróp anyagot talált a toxikológiai szakértő a május 8-án Fót közelében balesetet okozó S. András vérében – közölte péntek délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI Itthon

Kábítószercsempészt fogtak Hercegszántónál

Kábítószert próbált Szerbiából Magyarországra csempészni egy férfi, akit pénteken fogtak el a határőrök Hercegszántónál - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője szombaton.

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseit, kollégánk, Veres Viktor képe a legjobb hírkép díját kapta

Kihirdették a Magyar Sajtófotó Pályázat győzteseit, kollégánk, Veres Viktor képe a legjobb hírkép díját kapta

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát