Amikor a bűn csak ürügy
Vannak kirmiszerzők, akik számára a bűntények csak alibit jelentenek arra, hogy a világról meséljenek, a legnagyobbak...
Vannak kirmiszerzők, akik számára a bűntények csak alibit jelentenek arra, hogy a világról meséljenek, a legnagyobbak mind ilyenek. Bár Agatha Christie-t sokan közéjük sorolják, az öreg hölgy valójában soha nem akart semmit sem elmondani, legfeljebb azt, hogy milyen jó is volt, amikor még megfelelő személyzetet lehetett találni – hajlamosan vagyunk szégyenletesen túlértékelni kellemes sekélyességét.
A valódi írók azonban, akik a gyilkosságokon keresztül üzennek nekünk, sokszor elkeserítőek, sötétek, ijesztőek. Bár továbbra is akadnak olyan krimiszerzők, akik semmi mást nem akarnak tenni, csak szórakoztatni, egyre nagyobb számban vannak jelen azok, akiknél a bűnügy csak ürügy. Az Animus skandináv krimi sorozatának legtöbb írója is ebbe a típusba tartozik, csak úgy repkednek a titkos borzalmak a jóléti társadalmak felett, ahogy a Mérték kiadó Henning Mankell sorozata sem mondható derűsnek a legkevésbé sem. A kívül-belül megújult legutóbbi Wallander történet után a kiadó most egy rendhagyó Mankell történettel jelentkezett, amelyből a felügyelő ezúttal kimaradt, de ettől még ne számítsunk semmi vidámságra.
A Kennedy agya című könyv ha nem is bevallottan, de egyértelmű John Le Carré hatást mutat, bár az is elképzelhető, hogy csak egy dolog közös bennük, a düh, amely mindkét szerzőt az írásra késztette. Mankell egy utószóban maga számol be haragjáról, de ha nem mondaná, akkor is érezzük minden pillanatban a kétségbeesett, sötét szenvedélyt, amellyel Henrik Cantor életéről és haláláról mesél nekünk.
Cantor körül mindenki boldogtalan, mindenkinek titkokat, sérüléseket rejt a múltja, még látszólag sikeres és határozott anyja, Louise, akivel közösen éljük meg a cselekményt, is kezdettől fogva rossz úton jár egy gyerekkori trauma miatt.
Bár Louise Cantor szinte körbeutazza a világot egyetlen gyermeke, Henrik halála feletti bánatában és a rejtély megfejtése érdekében, a könyv legfontosabb helyszíne mégis Afrika. Afrikának is a legsötétebb zugai, ahol bármi megtörténhet. A helyszín és szereplők, legyenek bár diplomaták, idealista ifjak vagy szegény feketék, ismerősek számunkra, hiszen Le Carré annyit mesélt már róluk. Kiszolgáltatottságuknál csak a sorsukba való beletörődésük szörnyűbb, a megoldás nélküli, folyamatos szenvedés tudata.
A Kennedy agya nem vidám mese, a tehetetlen düh ellenére segíthet azonban másfajta megvilágításba helyezni saját életünket, ezért érdemes elolvasni. Mert jó nekünk, tulajdonképpen nagyon jó, néha nem baj, ha emlékezünk rá.