szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

John Lennon porcelán vécécsészéjét a hétvégén Liverpoolban árverezték el más ritkaságokkal együtt - tudósít a BBC.

1969 és 1972 között használta John Lennon a porcelán remeket birkshire-i otthonában. Utána a Beatles legenda John Hancocknak adta, azzal a tanáccsal, hogy használja virágcserépként. 40 évig, az építész haláláig egy fészerben tárolták, most pedig árverésre került. Az aukción arra számítottak, hogy 1000 fontnál (348 ezer forintnál) többet nem adnak érte, a gyűjtök viszont a világ minden részéről küldték ajánlataikat, végül egy tengerentúli ismeretlen kínálta a legtöbbet: 9500 fontot (3 millió 306 ezer forintot).

Lennon 3 évig használta a vécét
©

A hagyományos Beatles találkozóhoz kötődő liverpooli árverésen egyéb ritkaságok is kalapács alá kerültek. Egy album, amit Lennon Yoko Onoval vett fel 2500 fontért (870 ezer forintért) talált gazdára. Mivel a lemez borítóján a szerelmespár meztelenül látható, 1968-ban barna papírba csomagolva lehetett csak hozzájutni. Egy eredeti, kezeletlen Beatles koncertjegyet ugyancsak 1968-ból 2000 fontért (696 ezer forintért) adtak el.

The Two Virgins album botrányos borítója 1968-ból
©

 

 

hvg.hu Tech

Mindeddig ismeretlen Beatles-akkordot azonosítottak

A huszadik századi zenetörténet egyik leghíresebb akkordjának hangjait sikerült végre azonosítani. A Beatles "A Hard Day's Night" című számának kezdőakkordjáról negyven évig nem tudták a zenerajongók megmondani, hogy George Harrison pontosan mit is fog le tizenkét húros Rickenbackerén - a megoldás egy amerikai matematikustól származik.

Kis Zoltán virológus: A kínai vakcinával beoltottakról nem nagyon jeleztek komoly problémákat

Kis Zoltán virológus: A kínai vakcinával beoltottakról nem nagyon jeleztek komoly problémákat

"Próbáltam nem fázni" - Bernie Sanders reagált a róla készült mémekre

"Próbáltam nem fázni" - Bernie Sanders reagált a róla készült mémekre

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás

Szakértők szerint hamarosan bekövetkezik az első halálos kibertámadás