„Úgy szeretem, mint az életemet, ha apámnak meg kell halnia miatta, az sem érdekel” – a házas, gyermekes nőnek a pastu nemzetségből származó, műlábú férfi a tiltott szerelme. A férjének ő a harmadik felesége, de mivel a kezéért ígért 300 ezer afgánit nem fizette ki a vő, az apa visszavette a szülői házba lányát, amíg ki nem egyenlíti apósa számláját. Shaima viszont semmi áron nem hajlandó visszatérni a hárembe, és minden nap meglátogatja Hosseint. A fogyatékos férfi családja nem akarja látni a házában a szerelmes nőt, mert fél a férj és a család bosszújától.

A Háború és szerelem Kabulban című dokumentumfilm bemutatja azt, ami a nyugati féltekén oly megdöbbent figyelemmel kísért sharia törvénykezésnek, a megkövezéseknek és a halálos ítéleteknek az előtörténete. Ahogy a hollywoodi moziban csak addig érdekes a szerelmesek története, amíg egymásra találnak, a 7. Verzió egyik darabjában pont az ellenkezőjét vette kamerára egy német rendezőnő.

A szétbombázott afgán hegyvidéki környezetet és mindennapokat megörökítő képsorokba ágyazott „sztori” a világsajtó hírbombáinak és Khalid Hosseini bestsellereinek (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) európai olvasó számára fikciószerű világát mutatja be, és ráébreszt: a mesének hitt történetek igenis valóságosak. Vajon lehetséges-e a válás a mai Afganisztánban? A boldogság iránti afgán vágy különbözik-e bármely más vidéken élők álmaitól? És valóban a hagyományban és a vallásban gyökereznek a problémák, vagy sokkal triviálisabb oka van az elnyomásnak?

A Nem éppen tálibok című dokumentumfilm ugyancsak erre a kérdéskörre keresi a választ, a jordán származású rendező a szexet, a legnagyobb iszlám tabutémát állítja a középpontba. Az amerikanizálódás fellegvárában, Dubaiban a muszlim erkölcsi szabályok egyre halványulnak, a burkával fedett látszat mögött virágzik a prostitúció, a fekete stóla alól kikandikál a pornográfia, az éjszaka leple alatt pedig a homoszexuális Korán-hívek találnak egymásra az óceánpart homokján. Egyáltalán, meg lehet fékezni a szexuális energiákat, ha a médiát és az internetet nem korlátozzák, az erkölcsi elvárások viszont gúzsba kötik mind a férfiakat, mind a nőket? És mi történik, ha a rendező főszereplővé válik: a kérdezőből férfiprostituált lesz, aki a középkorú üzletember hívására egy hotelszobában terem kamerájával?

Hogy van-e átjárhatóság a nyugati kultúra és az arab között, arra az Afgán megasztár rendezője a tehetségkutató műsorok afgán adaptációján keresztül világít rá: megismerjük a gyerekcipőben járó tévétársaságot, a producert, aki könyvből tanulja a szórakoztatóipar csínját-bínját, a versenyzőket, akik egy-egy népcsoport képviselőjeként kampányfigurákká válnak. De vajon túlélheti a véresen komoly versengést a két női énekes? Mi történik, ha a csillagok színpadán egyikük hirtelen táncolni kezd? Az 1979 előtti kulturális szabadság a huszonegyedik század tiltott gyümölcse lett, a milliós közönségnek mégis fontosabb a show, mint a mindennapi betevő. A bigott vallási vezetők próbálják megakadályozni a nép szórakoztatását, a tálibok pedig lebénítani a mobilhálózatokat, ami a szavazási rendszert és így a versenyt veszélyezteti.

A valóságshow-k korában ezek a dokumentumok igazi csemegék, ha szeretnénk megismerni a világsajtóban egyoldalúan megjelenített társadalmakat, a szenzációhajhászás és az olvasottsági index mögött rejlő igazságokat. Budapesten a Toldi, a Cirko-Gejzír és az OSA Archívum vetíti filmeket, Pécsett pedig az Apolló mozi ad otthont a távoli vidék tudósítóinak novemberber 2. és 7. között.