szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Elromlott a fürdőszobaajtó zárja, ezért három hétig a saját mosdójának foglya volt egy idős párizsi nő. Végül a tűzoltók szabadították ki. A rendőrség keddi bejelentése szerint a szomszédoknak feltűnt, hogy régóta nem látták az asszonyt, ezért értesítették a hatóságokat.

A szabadítási akció a múlt pénteken történt. A rendőrség közlése szerint, amíg erővel bírta, az idős asszony segítségért kiabált, időnként pedig kopogtatott a fűtés és a vízcsöveken, hátha meghallja valaki, a szomszédok azonban nem figyeltek fel rá.

A szomszédok állításuk szerint nem hallották az asszony kiabálását, és azt hitték, hogy valahol szerelők dolgoznak, ezért a kopácsolás. Még aláírásokat is gyűjtöttek a házban, hogy elkapják a felelőst. Az asszony, akit rossz fizikai és lelki állapotban vittek kórházba, azt mondta, hogy rendszeresen langyos vizet kortyolgatott, ezért élhette túl a megpróbáltatást.
A fideszes jelölt nyerte a polgármester-választást Tiszaigaron

A fideszes jelölt nyerte a polgármester-választást Tiszaigaron

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

„Betonszövetből kiszakított zöld oázis” – titkos belvárosi kertekre fókuszál idén a Budapest100

„Betonszövetből kiszakított zöld oázis” – titkos belvárosi kertekre fókuszál idén a Budapest100

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert

Hátsó világítása buktatta le a drogdílert