Személyesen is megnézhetjük már az új terminált Ferihegyen - nagy fotók
A 24 ezer négyzetméteres, 24,4 milliárd forintba kerülő épület 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi 4,5-5...
A 24 ezer négyzetméteres, 24,4 milliárd forintba kerülő épület 8,5 millió főre növeli a 2-es terminál eddigi 4,5-5 milliós kapacitását, így az évi utaslétszám elérheti a 20 millió főt a teljes kiépülés után.
Jost Lammers, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón elmondta, a reptér részleges privatizációjakor vállalt 261 millió eurós fejlesztési kötelezettségvállalásból 82 százalékot már teljesítettek, de a fejlesztések nem állnak le, azonnal elkezdik a 2A és 2B terminál felújítását és elkezdik a reptér melletti hotel megépítését is. Elmondása szerint a repülőtér a gazdasági növekedés egyik motorja, csak a SkyCourt 3-400 új munkahelyet teremtett.
Az átadási ünnepségen Kovács Zoltán vezényletével több Liszt darabot, valamint Bartók, Dvorzsák és Johann Strauss darabot játszottak el a Nemzeti Filharmonikusok.
A Tímár Zoltán Ybl-díjas építész által tervezett terminált 2009-ben kezdték el építeni, összesen 39 bolt (köztük nemzetközi és magyar éttermek is), 12 utasbiztonsági csatorna kapott helyet, amely 14-re bővíthető. A beruházás 24,4 milliárd forintba került, és része a 72 milliárdos BUD Future programnak.
A Budapest Airport 2010-ben 8,2 millió utast fogadott és indított, a gépmozgások száma 105 ezer volt, és 83 ezer tonna légiáru fordult meg a repülőtéren. 2011-re a tervezett utasforgalom 8,7 millió utas és 111 ezer repülőgépmozgás.