szerző:
hvg.hu

A nyár közeledtével arra voltunk kíváncsiak, elég-e, ha külsőleg edzzük magunkat, miközben a külvilág folyamatosan táplálja bennünk a bűntudatot testünkkel kapcsolatban. Videós stábunk Erőss Zsolttal, a kitartás egyik hazai nagymesterével és Antal Emese dietetikussal forgatott.

Nullás méretű modell kokettál velünk rózsaszín hasleszorító bugyiban szinte minden villamos-megállóban. A kidudorodó csípőcsontjából kiderül, nincs szüksége arra, hogy takargassa bájait, ám az is kétségtelen, hogy kitülemkedő rosszallásunknak fő mozgatórugója az irigység. Mert egy biztos: jól néz ki a nő, és szeretnénk mi is így festeni, főleg, hogy közeledik a strandszezon.

A média, a magazinok ritkán mernek hétköznapi, normális alkatú manökenekkel előhozakodni, közben a tökéletesnek kikiáltott vékonysággal szembesülni nap, mint nap komoly pszichikai teherré válhat. Antal Emese, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke szerint megugrott az étkezési zavarral küzdők száma, korunk szépséghajszájára pedig egy nemrégiben nyilvánosságra hozott külföldi kutatás is bizonyíték. Ebből kiderül, hogy még a munkahelyi előremenetelnél is előnyünkre válhat a küllem. „Jobban, mint egy diploma” - idézi Antal Emese a Newsweekben megjelent kutatási eredményeket. Utánanéztünk, a kérdőív kielemzése alapján a megkérdezettek 59 százaléka úgy gondolja, hogy több pénzt és időt kell fordítani a kinézetünkre, mint a curriculum vitae tökéletesítésére. A karrier szempontjából pedig a legfontosabb sikeres tulajdonságok között a kellemes külső több pontot kapott, mint az, hogy hova jártunk iskolába.

Fontos tehát, hogy hozzuk a formát, de hol a határ? Egyre nagyobb nyomás alatt mikor esünk fogyókúracsapdába, hogyan tudnánk fizikumunk mellett énképünket is egészséges keretek között karbantartani? Antal Emesével a lelki tényezőkről és a bűnbeesésről beszélgettünk egy szelet lúdláb mellett, a Margitsziget gumiszőnyegén pedig Erőss Zsoltot kérdeztük ki, hogy hogyan tökéletesítsünk testtudatunkon. Megkérdeztük a kitartás nagymesterétől azt is, hogyan csiszoljuk magunkat, hogy elviseljük a fogyókúrát, azaz annak leglényegesebb velejáróját: a megvonással járó hiányérzetet.

A világ tizennégy legmagasabb hegycsúcsa közül már nyolcat megmászó Erőss pénteken indul útnak újra a Himalájára a "Magyarok a világ nyolcezresein" expedíciósorozatának keretében. A 43 éves hegymászó 2010 év eleji balesete óta most másodszor teszi próbára magát műlábon, és nem tűnik kevésbé boldog embernek, mint azok, akinek két ép lába érheti a földet.

 

Jótékonysági focitorna ígéretével csaltak ki 800 millió forintot

Jótékonysági focitorna ígéretével csaltak ki 800 millió forintot

"66 évesen nem fogok nekiállni zsarolni" – kamerák előtt is megszólalt a Borkai-zsarolás gyanúsítottja

"66 évesen nem fogok nekiállni zsarolni" – kamerák előtt is megszólalt a Borkai-zsarolás gyanúsítottja

Orbán keresi a fogást az ellenzéki városokon, de azok kicsusszanhatnak a szorításból

Orbán keresi a fogást az ellenzéki városokon, de azok kicsusszanhatnak a szorításból

Hadházy megint talált egy furcsa törvénymódosítást

Hadházy megint talált egy furcsa törvénymódosítást

Hatalmas víznyelőrendszert fedeztek fel Kínában, lenyűgöző képek érkeztek

Hatalmas víznyelőrendszert fedeztek fel Kínában, lenyűgöző képek érkeztek

Az Országos Kéktúra a világ legjobbjai közé került

Az Országos Kéktúra a világ legjobbjai közé került