szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Május 16. és 22. között 23 étterem egységesen háromezer forintos áron kínál háromfogásos vacsoramenüket Budapesten.

Május 16. és 22. között 23 étterem egységesen háromezer forintos áron kínál háromfogásos vacsoramenüket Budapesten. Az Étterem Hétre kizárólag az esemény internetes oldalán lehet asztalt foglalni csütörtöktől. Az éttermek korlátozott számú, átlagosan 30-40 helyet biztosítanak a programra jelentkezőknek - mondta el Kiss Zoltán főszervező a kezdeményezést bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. A DiningCity.com által szervezett program Hollandiából indult 1999-ben, azóta nagy népszerűségnek örvend Belgiumban, Luxemburgban, Ausztriában, Olaszországban, Kínában és Szingapúrban. 
Floris van Altena, a DiningCity.com amszterdami főszervezője elmondta, hogy világszerte már 2,5 millió vendég foglalt asztalt honlapjukon az Étterem Hét során. Véleménye szerint a budapesti közép- és felsőkategóriás vendéglők olyan teljesítményt nyújtanak, amely alapján Magyarországnak is fel kell kerülnie a DiningCity térképére.
Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

Felszállt a fekete füst, nincs még új pápa – a konklávé első napjának összefoglalója

14 millió forintnyi kártérítést kapott egy nő, mert a munkahelyén Darth Vaderhez hasonlították

14 millió forintnyi kártérítést kapott egy nő, mert a munkahelyén Darth Vaderhez hasonlították

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében

A főváros pert nyert az Óbudai Gázgyár rákkeltő szennyezésének ügyében