szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az OECD által vizsgált 27 ország közül az Egyesült Államok áll az élen 25,8 százalékkal, míg a többi ország átlaga...

Az OECD által vizsgált 27 ország közül az Egyesült Államok áll az élen 25,8 százalékkal, míg a többi ország átlaga 14,9 százalék. A listán Írország áll a második helyen 24,3 százalékkal, ezt követi 23,7 százalékkal Új-Zéland. Magyarország a középmezőnyben van 15,4 százalékkal. A lista végén Görögországban (5,3), Spanyolországban (7,2), Olaszországban és Luxemburgban (10,2 százalék) a legalacsonyabb az egyedülálló szülők által nevelt gyerekek aránya.
Szakértők úgy vélik, hogy a lista elején álló országokban, így az Egyesült Államokban is, nagyobb az egyszülős családok elfogadottsága. A jelentés szerint az egyedülálló amerikai szülők 35,8 százaléka áll alkalmazásban, míg a többi országban átlagosan 21,3 százalék ez az arány.
A vizsgálat kiterjedt az iskoláskor előtti beiskolázásra - a kötelező óvodai oktatásra - is, ez az arány a résztvevő országokban 1998 és 2007 között 30-ról 50 százalékra emelkedett az érintett korosztályban. A gyerekek jólétére és oktatására gyerekenként 160 ezer dollár (29 millió forint) közpénzt fordítanak az Egyesült Államokban, a többi ország átlaga 149 ezer dollár. Ez az összeg tartalmazza a gyereknevelési és családi támogatásokat, valamint az oktatási költségeket is. A tanulmány szerzői rámutattak, hogy az Egyesült Államok az egyetlen OECD ország, melynek nincs országos szintű irányvonala a fizetett szülői távollétre, a legtöbb államban 12 hét fizetetlen távollét jár a szülőknek, ami különösen nehéz helyzetbe hozza az egyedülálló anyákat.

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe

Beolvasztották az Országos Mozgásszervi Intézetet a Semmelweis Egyetembe