szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vasárnap késő este, vélhetőleg balesetben elhunyt Samuel Wanjiru, a férfi maratonfutás olimpiai címvédője, miután kiugrott lakása erkélyéről. Korábban állítólag gépfegyverrel fenyegette feleségét, aki most otthonukban találta egy másik nővel az atlétát.

A 24 éves atléta a rendőrség feltételezése szerint nem öngyilkossági szándékkal vetette le magát nyahururui házának első emeletéről, ám olyan szerencsétlenül esett, hogy belehalt sérüléseibe. Az ittas Wanjirut felesége, Triza Njeri egy másik nővel találta otthonuk hálószobájában, majd rájuk zárta a szoba ajtaját, és elrohant. A hosszútávfutó nagy valószínűséggel neje után akart menni, ezért ugrott ki hat méter magasról.

Amint a helyi rendőrfőnök, Jaspher Ombati kiemelte: Wanjiru az ugrás után olyan súlyos megsérült, hogy a kórházba szállítás közben elhunyt, hiába próbálták megmenteni az életét. Azt is tudni lehetett, hogy magánélete válságba jutott, emiatt pedig gyakran volt stresszes állapotban. A tragédia után Wanjiru özvegyét, valamint hölgyismerősét kihallgatták, majd mindkettőjüket hazaengedték.

Az eset annyira megrázta az országot, hogy még Raila Odinga miniszterelnök is megszólalt az ügyben: "Wanjiru halála nemcsak a család és a barátok számára veszteség, hanem Kenyának és a világ atlétikájának is." Hozzátette: Kenya, mint atlétikai nemzet nagy reménnyel várta a londoni olimpiát, és Wanjiru az egyik aranyvárományosnak számított, de halálával szertefoszlott egy álom.

Wanjiru az utóbbi idők egyik legjobb maratonistájának számított, ő volt az első, aki fiatal kora ellenére négyszer győzött a legnagyobb viadalokon: 2008-ban megnyerte az olimpiát, egy évvel később a londoni versenyt, Chicagóban pedig kétszer - tavaly és tavaly előtt - is első lett. A pekingi játékokon mindössze 21 évesen 2:06:32 órás olimpiai rekorddal nyert.

Élete legjobbját a 2009-es London Marathonon érte el 2:05:10 órával, amely ugyan több mint másfél perccel rosszabb Haile Gebrselassie világcsúcsánál, ugyanakkor képességei alapján rövid időn belül megjavíthatta volna a rekordot. A fiatal futónak az utóbbi hónapokban alaposan meggyűlt a baja a törvénnyel: tavaly decemberben letartóztatták, miután egy gépfegyverrel megfenyegette feleségét és bejárónőjüket. A vádakat később ejtették, miután neje visszavonta a vádakat.

 

 

 

hvg.hu Sport

Kiugrott az erkélyéről és meghalt egy olimpiai bajnok

Lezuhant lakásának erkélyéről az olimpiai aranyérmes kenyai maratonfutó, Sammy Wanjiru - jelentette a kenyai rendőrségtől származó információk alapján az AP hírügynökség. Az első vizsgálatok arra utalnak, hogy a 24 éves sportoló kiugrott a balkonról.

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től