szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A francia first lady már nem titkolja terhességét. Carla Bruni-Sarkozy csütörtökön jelent meg először úgy nyilvánosan, hogy öltözéke nyilvánvaló tette: gyermekáldás elé néz a francia elnöki pár.

A bulvárlapok értesülését a 43 éves elnökné terhességéről május 17-én megerősítette Nicolas Sarkozy francia elnök apja egy német lapnak, de Carla Bruni eddig a kérdés elől mindig kitért, az elnöki hivatal pedig nem kívánta a hírt sem cáfolni, sem megerősíteni. A francia first lady sajátos módon tudatta a közvéleménnyel terhességét a franciaországi Deauville-ban, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő csoport, a G8 csúcstalálkozóján: az államfők feleségeinek díszebédjén térdig érő, bővített hófehér ruhában jelent meg, s karjait kissé széttárva, széles mosollyal áll a fotósok elé. 

Ezt követően az orosz elnök felesége, Szvetlana Medvegyev virággal köszöntette a francia first ladyt, majd a jelenlévő feleségek közös fotójára Carla Bruni-Sarkozy igazi kismamaként állt be: kezét finoman, de feltűnően gömbölyödő hasára helyezve. A születendő baba lesz Carla Bruni második gyermeke. Tízéves, Aurélien nevű kisfiának apja Raphael Enthoven filozófus, akivel nyolc évig élt együtt az egykori topmodell, énekesnő. Carla Bruni 2008 februárjában ment hozzá a köztársasági elnökhöz, akinek előző két házasságából három fia született.

Közpen Carla Bruni a G8 csúcstalálkozón. Továbbá: Maria Barroso, az Európai Bizottság elnökének felesége, Laureen Harper kanada miniszterelnökének, Geertrui Van Roumpy, az Európai Tanács elnökének és Szvetalana Medvegyeva, az orosz elnök felesége
MTI/EPA
MTI Kult

Woody Allen Carla Brunival forgat

"Szép csendben" megkezdte hétfőn legújabb filmjének forgatását Párizsban Woody Allen, aki Carla Bruni-Sarkozy francia first ladyt is kamera elé állítja.

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

„Nem engedhetném meg magamnak, hogy megvegyem a saját képeimet”

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája

Gyermekvédelmi hivatal után irodaház lesz a magyar pezsgőgyáros budai szecessziós villája