„A jövő háborújára” való felkészülés jegyében – valójában a hátországot fenyegető légitámadásokra gondolva – világviszonylatban szinte egyedülálló, bombabiztos kórházat adtak át Budapesten 1944 tavaszán. A Székesfőváros Légoltalmi Szükségkórháza – ahogy a Sziklakórházat, megint más néven Sebészeti Szükségkórházat a hivatalos iratokban említették – létrehozásának ötlete azonban nem a második világháború kitörése után született meg, hanem már az 1930-as évek legelején, amikor Kadic Ottokár geológus a Várhegyben található barlangok és sziklapincék feltárása során megállapította, hogy azokat néhol 8–10 méter vastag kőpáncél borítja.

A főváros 51 napos ostroma alatt – elhelyezkedésük miatt – a Várhegy gyomrában lévő óvóhelyek és barlangok, illetve az ezekben berendezett elsősegélynyújtó helyek kiemelt jelentőséggel bírtak. A körbezárt német–magyar csapatok sebesültjeinek döntő része – több ezer civillel összekeveredve – ezekben a helyiségekben húzta meg magát. Az 1945. február 11-ei kitörést megelőző órákban már körülbelül 11 ezer sebesült feküdt leírhatatlan körülmények közepette a Vár különféle föld alatti helyiségeiben és járataiban. Hiába volt a világszínvonalú felszerelés, a túlzsúfoltság miatt a higiénia gyakorlatilag megszűnt, főleg azt követően, hogy abbamaradt a vízszolgáltatás, a mellékhelyiségek csatornái pedig végleg eldugultak. Elviselhetetlen bűz áradt mindenfelé. Ilyen nagyszámú sebesült és menedéket kereső civil számára a Sziklakórház saját víztározójának tartaléka és még egy természetes vizekben ennyire gazdag terület készletei sem voltak elegendőek.

A teljes cikket elolvashatja a HVG e heti számában, illetve a hvg.hu hírportálon.

Magyar Nemzeti Múzeum Fotótára