szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A The Three Little Pigs (A három kismalac) című rajzfilmben a gonosz farkast zsidó koldusként ábrázolták hosszú orral, szakállal és kaftánban, amint megpróbál bekéredzkedni a malackák egyik házába.

Bocsánatot kért az osztrák állami televízió, amiért levetített egy régi Walt Disney-rajzfilmet, amelyben kritikák szerint a harmincas évek zsidóellenes közhelyei nyilvánulnak meg. Az osztrák hírügynökség tájékoztatása szerint a rajzfilmet a múlt héten sugározták a tévécsatorna egyik gyermekprogramjában.

Wolfgang Lorenz programigazgató "mély sajnálkozását" fejezte ki kedden, amiért a rajzfilm adásba került. Elismerte, hogy melléfogás történt, és leszögezte, hogy ilyen hiba többé nem fordul elő. Elsőként a Falter című heti magazin kritizálta a tévét a történtekért.

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

A Telekom előállt az idei legnagyobb újdonságával, a Magenta AI-tól nagyon sokat vár a szolgáltató

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház