szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szabadságunk alatt a legfőbb cél, hogy kikapcsolódjunk, ám adódnak helyzetek, melyek elronthatják a vakációt. Íme tíz becsapós helyzet a pénztárcánk és idegeink terhére.

1. Hamis a biztos úr

Plecsni, korongsapek, gumibot és máris azt hisszük a törvény őreinek kezei közé kerültünk. Útlevél-kontroll, lejárt vízum, az adott ország szabályainak nem megfelelő papírok, bármivel bepalizhatnak minket egy idegen országban a rendőrök, illetve az azoknak látszó hamis biztos urak, akik valójában szimplán gyűjtögető életmódot folytatnak az autoritástól megszeppent turisták pénztárcájának kárára. Minden megoldódik ugyanis, ha hajlandó tejelni a szabálytalankodó ember. Lehetőleg készpénzben, zsebbe és azonnal.

Tipp: Váljunk kezes bárányokká, és ragaszkodjunk hozzá, hogy vigyen be minket a rendőrörsre a biztos úr. Ha hivatalos feljelentést szeretne tenni, álljunk elébe, hátha hirtelen elmegy a kedve a regulázástól.

Nem hamis, de szórakoztató
AP

2. Hamis a portéka

Drágakövek, “eredeti” órák, szőnyegek, parfümök, és minden egy kézből, méghozzá a jó beszélőkével megáldott utcai árustól, aki bármit képes előhúzni belső zsebéből. Az ár kecsegtető, a márkejelzés is ott bújik valahol, csak épp a két napig sem bírja a portéka, elromlik, elillan, és nagy valószínűséggel hamis. A valóban hamisítatlan árut ugyanis nem sustorgó kofák kínálják úton-útfélen, hanem a márkaboltok.

3. Hamis a tarifa

Mivel a repülőterek szinte minden esetben jóval távolibb ponton helyezkednek el, mint a szálláshelyek – egyébként zajos nyaralásra fizettünk be – a leszállás és kicsekkolás utáni következő kihívás az idegen országban a megfelelő közlekedési eszközzel eljutni a célállomásra. Ha a taxit választjuk, nem árt szem előtt tartani azokat a trükköket, melyeket hazánkban is előszeretettel bevetnek a külföldiek lehúzására a sofőrök. A kerülőutakkal megdrágított tarifát egy módon lehet elkerülni: előre meg kell egyezni a viteldíjban és lehetőleg olyan fuvart keresni, melynek hivatalos taxi, és nem magánautóból elővarázsolt bérautó formája van.

Feketéző fuvarosok helyett hivatalos taxisokat keressünk külföldön
Végel Dániel

4. Hamis a nyeremény

A kaparós sorsjegyet mindenki szereti. Ám amíg a postás néni kínálgatja az Asztrót nincs gond, legfeljebb veszítünk háromszáz forintot, de legalább gazdagabbak lehetünk egy napi bölcsességgel és kipróbálhatjuk a szerencseszámokat a lottón. Azonban vigyázzunk, ha egy külföldi repülőtéren kínálgatják agyra-főre a szerencsekártyákat, mert biztos, hogy nyerünk.  A nyereményt viszont csak úgy gyűjthetjük be, ha követjük a barátságos fiatalembert, aki elfuvaroz minket egy messzeeső szállodába, ahol tádám: vár ránk egy többórás előadás az úgy nevezett timesharing, azaz üdülőjög-értékesítési akcióról, mely során fantasztikus kedvezményekkel vehetünk apartmanokat eme csodálatos vidéken. A többi kapirgálós balekkal együtt végigülhetjük az agyzsibbasztást, ahelyett, hogy a feküdnénk a strandon.

Tipp: ne fogadjunk el cukorkát, se egyéb csilli-villi ajándékot idegentől!

AP

5. Hamis az útbaigazítás

Ha azt hisszük, hogy a céltudatosság megvéd minket az átveréstől, akkor tévedünk. Megnevezünk például egy hotelt, egy éttermet vagy a kedvenc üzletünket, a taxis vagy a kedves, és szolgálatkész útbaigazítónk először egy rosszhírt közöl: amit keresünk, épp zárva van – átépítés, nyitvatartási idő, blabla – viszont tud egy jobbat! Elvisz minket egy másikba, a viteldíj kissé drágább lesz, és bár lehet, hogy nagyobb kár nem ér minket, abban biztosak lehetünk, hogy segítőnk nem jár rosszul, és bezsebeli utánunk a jutalékot az üzletvezetőtől.

6. Hamis a kár

Robogóval, biciklivel sokkal kevésbé fárasztó a városnézés, vigyázni kell azonban a kölcsönzésre szakosodott üzletekkel! Megeshet ugyanis, hogy hirtelen lerobban alattunk a jószág, és még néhány szépséghiba is javításra szorul, amit természetesen nekünk kell állni. Főleg, ha a kölcsönzés előtt orrunk elé dugnak egy részletes szerződést, amit nincs kedvünk végigolvasni – főleg, ha idegen nyelven van, és a letétbe leadott útlevelünk bánja, ha nem perkálunk.

Tipp: fotózzuk le a mocit, mielőtt elindulunk vele, hogy ne tudjanak ránk verni olyan hibákat, melyeket nem mi okoztunk és semmi szín alatt ne adjuk oda biztosítékként az útlevelünket.

A közterületi bicajkölcsönzés biztonságos
flickr.com - Danny McL (CC License)

7. Hamis a lopás

A kölcsönzésnél egy további trükköt is bevethetnek a szemfüles szolgáltatók. A motorokhoz és kerékpárokhoz általában két lakat van, az egyiket megkapja az ügyfél, a másik az üzletben marad. Miután lelakatoljuk a járgányt, hogy betérjünk például egy múzeumba a bicajnak lába kél. Elszontyolodva baktatunk vissza a kölcsönhőhöz, ahol kénytelenek vagyunk kifizetni az ellopás esetére kiszabott büntetést – ellenkező esetben ugrik a letét, vagy az útlevél (lsd. feljebb).

Tipp: vigyünk magunkkal a saját lakatot és láncot. A lopás így is történhet, de kisebb eséllyel próbálkozik a szolgáltató által felbérelt tolvaj.

8. Hamis a madárkaki

A zsebesek tarsolyában számtalan trükk létezik az óvatlan turisták kipakolására. Szívesen játsszák el például a megmentőket. A madárkakis becserkészésnél például nyomban segítségünkre siet a barátságos helybéli, miután egy adag ürülék landolt valahonnan a hajtókánkra, hogy segítsen megtisztítani minkett a fránya salakanyagtól, a tapogatás közben keze ügyébe kerülő értéktárgyak pedig szépen átvándorolnak a birtokába. A madárszar helyett használhatnak mustárt, vagy egyéb foltot hagyó folyadékot.

Tipp: ne hagyjuk, hogy elvonja a figyelmünket egy természetből jött áldás!

9. Hamis a hotel

A szállásfoglalást jobb előre elintézni, ha mégsem így teszünk, legyünk elővigyázatosak! Tudjuk például, hogy melyik hotelbe mennénk, a taxis pedig készséggel elszállít minket a megnevezett helyre. A recepción előre kifizettetik velünk az egész hetes számlát, és csak akkor vesszük észre a turpisságot, amikor a szobánkba érve rájövünk, ez a hotel nem is az, amit kinéztünk interneten. Számos szálláshely csapja így be a turistákat, a legmegtévesztőbb, hogy a nevük ugyanaz, így elsőre nem tűnik fel a trükk. És, hogy a taxis, vagy a buszsofőr is benne van a buliban? Ezen a fentiek alapján ne csodálkozzunk.

Tipp: egy hotelben szokás szerint akkor kell fizetni, amikor elhagyjuk a szállást (ez az ő érdekük is, ha nem akarják, hogy büntetlenül kifosszuk a minibárt), tehát ha előre kérnék a szállásdíjat feltétlenül ellenőrizzük, hogy valóban jó helyen járunk-e.

Biztos, hogy ezt kapjuk?

10. Hamis a baba

Elég esténként a budapesti Váci utcán végiggyalogolni, ha meg akarjuk tudni, milyen módszerekkel húzzák le a bájos lánykák a flörtre kész férfiakat. Hasonló megtörténhet külföldön is, és nem feltétlenül prostitúcióról van szó. Elég, ha a kedves hölgyek leszólítják, majd szóba elegyednek a kikapcsolódásra vágyó férfival, aki szívesen meghívja a két újdonsült ismeretséget egy “drinkre”. Mint tudjuk azonban, a lányok mindig párosával járnak vécére, így amikor kijön a horribilis számla a fogyasztásról, ők már nem lesznek az asztalnál. De a mosdóban sem. Az ingyen ital után és a bártól kiérdemelt jutalék ellenében ugyanis újabb mulatság után néznek.

Tipp: mielőtt rendelünk az új barátainknak, ellenőrizzük le az itallapon szereplő árakat.

Mennyi lesz a kör?

Forrás: lonelyplanet.com

Szeretettel Brüsszelből: Száguldanak az árak, és nincs senki, aki képes lenne behúzni a kéziféket

Szeretettel Brüsszelből: Száguldanak az árak, és nincs senki, aki képes lenne behúzni a kéziféket

Kétszer annyi földrengést okoztak az emberek Magyarországon, mint a természet

Kétszer annyi földrengést okoztak az emberek Magyarországon, mint a természet

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

Utcajogász: Nem elég a legszegényebbek megsegítésére a végrehajtási szabályok módosítása

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni

20 centis kést vitt magával az iskolába egy ózdi fiú, egyik tanárját akarta megtámadni