Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
A québeci Laval Egyetem egyik intézete toborzókampányt indított 25-26 éves, nagyon világos bőrű nők számára.
A québeci Laval Egyetem egyik intézete toborzókampányt indított 25-26 éves, nagyon világos bőrű nők számára. Harmincan már jelentkeztek az egészséges táplálékok intézetének (INAF) hirdetésére, és harminc másikat várnak még, hogy meglegyen a hatvanfős minta. Az első csoport már elkezdett napi három szelet étcsokoládét (illetve placebót) fogyasztani, amit 12 héten át folytat.
Különlegesen elkészített, polifenolokban gazdag csokoládéról van szó. A polifenol a kakaóban meglévő szerves molekula, a természetes antioxidánsok alkotóeleme. A hasonló ízű placebo egyáltalán nem tartalmaz polifenolt. Bruno Riverin, a kísérletet vezető fiatal kutató elmondta: a résztvevők, sőt még a kutatók sem tudják, hogy ki eszik "igazi" csokoládét és ki kapja a polifenolmentes változatot.
A laboratóriumban tett rendszeres látogatáskor a résztvevők arcuk alsó részén és alkarjukon egy kis lámpa által kibocsátott pontos adag ibolyántúli sugárzást kapnak. A kutató reményei szerint a kísérlet bebizonyítja majd, hogy azok, akik polifenolos csokoládét ettek, jobban elviselik reakció nélkül a bőrüket érő erősebb sugárzást, mint azok, akik csak placebót kaptak.
Németországban és Nagy-Britanniában elvégzett kutatások alapján már vontak le hasonló következtetést. A résztvevők száma azonban viszonylag alacsony, 18, illetve 30 volt – mondta el Bruno Riverin.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.