szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hiába volt Burt Reynolds egykor a legjobban fizetett hollywoodi sztár, mostanság pénzügyi gondokkal küszködik.

Burt Reynolds
AP

Hollywoodot sem kerüli a válság, most épp Burt Reynolds anyagi nehézségeiről cikkeznek. A 75 éves színészt tartozása miatt citálták bíróság elé, a Merill Lynch azt szeretné, ha körülbelül 415 millió forintnak megfelelő dollárért eladnák a színész házát, amelynek a felére tart igényt a pénzintézet. Az ügy súlyosságát jól tükrözi, hogy a színész annak ellenére, hogy nem tudta fizetni korábbi hitelét, újabb kölcsönt vett fel ingatlanára. Az úszómedencével, saját stranddal, kikötővel, mozival és fodrászattal felszerelt villát volt feleségével, Loni Andersonnal vásárolták.

Nem ez az első eset, hogy Reynoldsnak meggyűlik a baja a bankokkal: 1996-ban, válása után csődöt jelentett, több, mint 10 millió dolláros tartozást halmozott fel. Színházára rátette a kezét a végrehajtó, farmját pedig eladták.

Vészfrissítést adott ki az Apple, az iPhone mellett más eszközök is érintettek

Vészfrissítést adott ki az Apple, az iPhone mellett más eszközök is érintettek

Trump a vámokról tárgyalt a brit miniszterelnökkel

Trump a vámokról tárgyalt a brit miniszterelnökkel

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Újabb sztrádafenntartó cég segíti Mészárosék 15 ezermilliárdos üzletét

Felfedeztük Budapest rejtett gyöngyszemeit, aztán lekopiztuk Szoboszlait

Felfedeztük Budapest rejtett gyöngyszemeit, aztán lekopiztuk Szoboszlait