szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Japánban mutathatja be tudását egy hat és fél éves debreceni "csodadobos"; az óvodás Wesser Patrik és tanára, Kovács János ütőhangszeres művész a Debreceni Színjátszó Stúdióval együtt pénteken utazott a keleti szigetországba.

Indulásuk előtt Kovács János az MTI-nek elmondta: négyéves kora óta, két és fél éve foglalkozik az általa dobfenoménnak nevezett gyerekkel, aki már számos fellépésen, legutóbb a Debreceni Jazz Napokon bizonyította kivételes tehetségét.

Ezúttal a Pinczés István által vezetett Debreceni Színjátszó Stúdióval Tojamában és további hat japán városban mutatják be A gyufaárus kislány című mesét, amelyben tanárával együtt az óvodás debreceni dobos is közreműködik.

Ígéretük szerint a turné után arról is beszámolnak, hogyan fogadta a japán közönség a debreceni ütősöket.

A dehir.hu videóját a doboló csodagyerekről itt nézheti meg!

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az OpenAI állítja: az új MI-je már megüti egy átlagember szintjét

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

Az osztrák államfő az FPÖ elnökével egyeztet hétfőn a kormányalakítási lehetőségekről

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst