szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elnöksége idején Nelson Mandela védjegyének számítottak, most pedig egy önálló - jótékonysági célokat szolgáló - divatmárka alapjait jelentik a politikus által divatba hozott híres színes ingek.

A Mandela AIDS-alapítványát segítő divatmárka vasárnap mutatta be a viseleteket a dél-afrikai divathéten. A felsorakoztatott minták közül több is a politikus híres ingeiből merített, más darabok pedig színeiben emlékeztettek a volt elnök stílusára: narancsszínt, vagy épp pinket használva.

Az új divatmárka neve 46664, ezt a rabszámot kapta Nelson Mandela, amikor 1964-ben a Robben-szigeti börtönébe szállították. Apartheidellenes aktivistaként 18 évet töltött ott fogságából.

Ezt a számot viseli a politikusnak a HIV-vírus terjedése ellen indított kampánya is, a divatmárka által szerzett bevételek 7-9 százaléka ehhez a szervezethez kerül majd.

Nelson Mandela az első szabad választásokon lett a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke 1994-ben. A most 93 éves politikus ma már visszavonultan él.

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Online randis „testbeszéd” – három intő jel, hogy nem érdekled a párod

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján