szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy sümegi fiatalember nyerte a lufihajtogató világbajnokságot az Egyesült Államokban. A bajnokságon 23 nemzet 330 hajtogatója indult.

Dömötör Zsolt az MTI-nek elmondta: már tizenhat éve foglalkozik lufihajtogatással, az idei versenyre az interneten kellett elküldeni a munkáiról készített fotókat. A sümegi versenyző több léggömbből hajtogatott szúnyogfigurájával nyert a nemzetközi versenyen. Tavaly Belgiumban rendezték a világversenyt, akkor a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhatott mindössze az egyetlen lufiból készített sünijével.

Elmondása szerint bármit meghajtogat lufiból amit kérnek tőle, divatbemutatókra felöltözteti a modelleket, készít művészportrékat, mesefigurákat. A gyermekek szórakoztatására kitalált lufihajtogatás már nem kötődik korhoz: a világbajnok nemrég nyolcvanadik születésnapra készített dekorációt. A kertészkedő idős ember nyolcas és nullás számot formázó lufijaiban még répa és szőlő is volt - tette hozzá.

A Blikk úgy tudja, Dömötör Zsolt most Angliába készül, hogy ott oktassa a léggömbszobrászatot, amelyben immár hivatalosan is ő a legjobb a világon.

Fotót a világbajnok lufiszúnyogról a Blikk oldalán tekinthet meg!

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya