Az emberi kromoszómák után XX-nek illetve XY-nak elnevezett decemberi koncerteken a beléptetéskor kétségek esetén a személyi igazolványt kérik el ellenőrzésként. Ez érvényes a nem a hagyományos nemi szerepek szerint élő egyénekre is - olvasható a menedzsment közleményében.
"Ez az első és egyelőre az egyetlen ilyen koncert" - mondta el a zenekar lemezkiadójának szóvivője. Arról, hogy vajon a két fellépés tartalmában is különbözik-e majd egymástól, nem közöltek információkat.