szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Negyvenháromezer fontért, vagyis átszámítva csaknem 16 millió forintnyi összegért kelt el egy árverésen az a ruha, amelyet Amy Winehouse Back to Black című albumának borítóján viselt. A Kerry Taylor aukciós ház közlése szerint a pöttyös sifonruhát a chilei Musea de la Moda divatmúzeum szerezte meg.

A ruha tervezője, Disaya beleegyezett abba, hogy az eladásból származó bevételből a Winehouse nevében létrehozott alapítványt támogassák.

Winehouse apja ott volt az árverésen, és az adományt "csodálatos kezdésnek" nevezte az alapítvány számára, amely a sebezhető fiatalok támogatására jött létre.

A Grammy-díjas énekesnő 27 évesen,  júliusban halt meg a vizsgálat szerint alkoholmérgezésben.

Az árverésen kalapács alá kerültek még két világsztár, Audrey Hepburn és Elizabeth Taylor ruhái, valamint a brit királyi család tagjai által az utóbbi évtizedben viselt esküvői ruhák másolatai is.

Nem talált vevőre Hepburn elefántcsontszínű csipkeruhája, amelyet az 1993-ban elhunyt színésznő szerencseruhának nevezett. Ezt viselte az 1953-as Római vakáció című filmben, amelyért Oscar-díjat kapott. A ruha értékét 40-60 ezer fontra becsülték.

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Iggy Pop, Queens Of The Stone Age, Fontaines DC – idén is érdemes a Pohodát választani

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Tovább nőtt a Spar vesztesége

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi