szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nemcsak a világ egyik legelszigeteltebb, hanem szó szerint az egyik legsötétebb országa is Észak-Korea. Az ázsiai országról készített éjszakai műholdképen jól látható, hogy alig van közvilágítás, szinte teljes a sötétség a szomszédos Dél-Koreához képest.

Éjszaka csak észak-koreai fővárosban, Phenjanban látható erősebb fény, az ország többi részén gyakorlatilag koromsötét van, egy-két kisebb pontot leszámítva – derül ki arról a műholdképről, amelyet a New Scientist közöl internetes oldalán.

A különbség főleg akkor feltűnő, ha Észak-Koreát összehasonlítják jóval fejlettebb déli szomszédjával, Dél-Koreával, ahol nem spórolnak az éjjeli világítással. A fentebb fekvő Kínához képest is jelentős a kontraszt.

PlantetObserver/Science Photo Library

Észak-Korea elszigeteltségét jól mutatja a Google térképe is, amelyen – valószínűleg az információhiány miatt – csak a fővárost jelölték meg, más településeket, utakat, vasútvonalakat nem. Az ázsiai országot korábban gazdasági szankciókkal sújtották, az országban sokan éheznek és nélkülöznek.

Hétfő reggel érkezett a hír, hogy 69 éves elhunyt Kim Dzsong Il észak-korai vezető. A halálhírt az észak-koreai állami televízióban jelentették be. Utódja valószínűleg legkisebb fia, Kim Dzsong Un lesz, aki az eddigi információk szerint 27-28 éves lehet.

hvg.hu Nagyítás

Észak-Korea: a Kedves Vezető falansztere - Nagyítás-fotógaléria

A Kedves Vezető halála fordulópontot jelenthet Észak-Korea életében. Hatvankilenc éves korában meghalt Kim Dzsongil észak-koreai diktátor, aki 1994 óta volt hatalmon. Az észak-koreai bejelentés után magasabb készültségbe helyezték a dél-koreai haderőt, és csökkentek az ázsiai részvényindexek. Nem lehet kizárni, hogy hatalmi harc kezdődik az atomfegyver-programot folytató országban, ahogy azt sem, hogy az új vezetés felismeri, a nemzetközi közösséggel való együttműködés lehet a legjobb esély arra, hogy javuljon az észak-koreai emberek életszínvonala.

hvg.hu Világ

Tesztrakétákat lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétákat kezdett tesztelni ma reggel, miután bejelentették Kim Dzsongil halálhírét - jelentette az YTN tévécsatornára hivatkozva a Reuters. Később a Yonhap hírügynökségnek egy dél-koreai kormányhivatalnok is megerősítette a rakéták kilövésének hírét.

hvg.hu Világ

Videó: hisztériás zokogásban törtek ki Észak-Koreában

Phenjanban hétfő reggel az emberek sírva fakadtak, amikor megtudták, hogy meghalt Kim Dzsongil, és az állami televízió gyászruhába öltözött bemondónőjének hangja is könnyekbe fúlt, amikor a "Kedves Vezető" haláláról tudósított. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója a pekingi reptéren a phenjani járatra várakozó észak-koreaiakat kérdezett meg a hírrel kapcsolatban. Egy nő könnyekben tört ki és kis híján elájult, amikor az AP újságírójától értesült Kim Dzsongil haláláról. Mások hitetlenkedtek és úgy válaszoltak, hogy csak akkor hiszik el, hogy igaz a hír, ha a saját állami médiájuk is megerősíti.

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban