szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Miközben Japánban a napokban született és szerdán elpusztult pandabébit gyászolják, Kínában megszülettek 2012 első ikerpandái a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban - adta hírül a volungi (Wolong) pandakutató központ szerdán.

Hszi Mej (Xi Mei) két egészséges pandának adott életet helyi idő szerint reggel öt óra előtt. A bocsok ugyancsak az első, Kínában született pandák az idén.

A gondozók egyelőre csak egyikük nemét tudták megállapítani, mivel a másikat anyja még szorosan magához ölelve tartja. A már megvizsgált nőstény pandabébi 154,2 grammot nyom.

Hszi Mej márciusban esett teherbe, miután "bemutatták neki" a tenyésztőközpont által gondosan kiválasztott Lu Lut. Június közepén már a terhesség biztos jelei mutatkoztak nála.

A termékeny óráspanda 2000-ben született, és 2005-ben, illetve 2006-ban már világra hozott egy-egy ikerpárt. 2009-ben született ötödik utódja.

A tokiói állatkertben viszont meghalt egy pár hónapos pandabébi. Erről bővebben itt olvashat!

 

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

Újabb kérdőjelek merültek fel a nemrég feltámasztott rémfarkasról

„Biciklire fel, és jobb lesz az életünk!” –  a kerékpározás története az antropológus szemével

„Biciklire fel, és jobb lesz az életünk!” – a kerékpározás története az antropológus szemével

Nézőpont: Orbán nem a közvélemény-kutatásokról beszélt, amikor azt mondta, 2021-ben az ellenzék vezetett

Nézőpont: Orbán nem a közvélemény-kutatásokról beszélt, amikor azt mondta, 2021-ben az ellenzék vezetett

Megdőlni látszik egy régi tudományos elmélet, hogy miként került víz a Földre

Megdőlni látszik egy régi tudományos elmélet, hogy miként került víz a Földre