szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elkezdődött a világ legnagyobb gyalogtúrázó-találkozója, a Nijmegeni Négynapos Túra Hollandiában. Hetvenegy országból összesen több mint 41 ezren indultak útnak.

A Rajna menti városból kedd reggel szakadó esőben indult el az első csoport. Ők négy napon át napi ötven kilométert tesznek meg a Maas és Waal folyók mentén. A könnyedebb tempóra vágyó túrázók napi negyven vagy harminc kilométeres etapokat is teljesíthetnek. A napok végén minden csapat ugyanoda érkezik célba, csak különböző hosszúságú útvonalakon.

A Nijmegeni Négynapos Túrát (Nijmeegse Vierdaagse) kilencvenhatodik alkalommal rendezik meg. 1909-ben katonai gyakorlatként kezdődött, egy évvel később viszont már civilek is részt vehettek rajta. Ma már utóbbiak vannak többségben: idén 32 országból ötezer katona indult el a hollandiai gyalogtúrákon.

Hihetetlen, de igaz: beköltözik az iPhone a Windows 11 Start menüjébe, egy kattintással intézhet mindent

Hihetetlen, de igaz: beköltözik az iPhone a Windows 11 Start menüjébe, egy kattintással intézhet mindent

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Trump külügyminisztere: Nem tréfa, hogy meg akarjuk venni Grönlandot

Trump külügyminisztere: Nem tréfa, hogy meg akarjuk venni Grönlandot