szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Halálra gázoltam egy lányt!" - ezzel a hazugsággal élt legutóbb egy énektanár Nagy-Britanniában, hogy igazoltan hiányozhasson munkahelyéről.

A 42 éves Derek McGlone főnökének, a North Lanarkshire-i Calderhead középiskola igazgatójának megtörten részletezte a légből kapott baleset borzalmait, ahogy elütötte a lányt, majd át is gázolt testén, érezve, ahogy a kerekek megdobódnak. Mindezzel azonban már túllőtt a célon és lebukott.

Mint kiderült, 2008 óta hazudozott. Volt, hogy az izlandi vulkánhamu felhőjére hivatkozva azt lódította: külföldön rekedt, mert leállt a légiközlekedés - miközben otthon pihengetett Glasgow-ban.

Fegyelmi bizottság elé került, tárgyalásán azt állította, hogy még mindig kedve van az ének- és zeneoktatáshoz, egyszerűen nem érti, miért lógott az iskolából hazugságokkal leplezve. "Nem tudok ésszerű magyarázatot adni" - idézte a tanárt a The Daily Telegraph című brit lap.
Végül csak írásbeli megrovásban részesült: egy éven át olvasható büntetése a tanárok jegyzékében.

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél

Megmagyarázta Lázár tárcája az “időutazást” a kínai hátterű magyar légitársaság hatósági engedélyénél