szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy amerikai kutatócsoport leszámolt a "gyűlöletes hétfő" mítoszával: a szakemberek szerint bár a közhiedelem ezt a napot tartja a hét legnyomorúságosabb 24 órájának, az igazság az, hogy a keddek, a szerdák, de még a csütörtökök is ugyanolyan közutálatnak örvendenek.

A kutatók egy 340 ezer ember bevonásával készített felmérés alapján jutottak arra a megállapításra, hogy hétfőn semmivel sem rosszabb az emberek közérzete, mint a rákövetkező három napon. A hétvége küszöbén azonban jelentősen javul az általános kedélyállapot, alátámasztva ezzel a jól ismert "pénteki érzés" elméletét.

A Journal of Positive Psychology című folyóiratban a szerzők a "gyűlöletes hétfő" fogalmának eloszlatását szorgalmazták. "A különböző kulturális mítoszok eltúlozhatják a hét egyes napjait jellemző valóságos hangulati mintákat" - hangsúlyozta az amerikai Stony Brook Egyetemen dolgozó Arthur Stone.

A Gallup közvélemény-kutató cég által készített telefonos interjúkat elemző kutatók szerint a megkérdezettek több örömöt és boldogságot, illetve kevesebb stresszt és aggodalmat éreznek pénteken, szombaton és vasárnap, mint a hét többi napján.

Stone szerint a vasárnapi és a hétfői hangulat közötti éles kontraszt az oka a hét első napját sújtó fokozottabb közutálatnak - adta hírül a BBC hírportálja.

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket

Megállt a Giro mezőnye Rómában, amikor a pápa kiment fogadni őket