szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) több európai országban vásárolt minták segítségével tesztelte a Fanta üdítőitalt, a vizsgálat pedig kimutatta, hogy jelentősek az országonkénti eltérések a termék minőségét illetően – idézi a Világgazdaság a Kosár magazinban megjelent tesztről szóló beszámolót.

Az élelmiszer-ipari teszten három különböző országban gyártott, de – elvben – ugyanolyan minőségű termék került górcső alá – írja a VG.

Az üdítők július-augusztusban kerültek az OFE kosarába Olaszországban, Szlovéniában és Magyarországon. A tüzetes vizsgálat során összehasonlították többek között a címkén feltüntetett információkat, a narancslé-, energia- és cukortartalmat.

Az eredmények szerint a magyar piacon kapható Fanta más színű, mint az Olaszországban vagy Szlovéniában kapható változat – idézi a lap a Kosár magazinban megjelent beszámolót.

"Az olasz Fantában nincs színezék, míg a miénkben van, méghozzá béta-karotin. Ami nem baj, csak a termék így olyan hatást kelt, mintha több gyümölcsöt tartalmazna. Ugyanakkor meglepő az is, hogy a gyártó a szlovén piacon beéri 3 százalékos narancslétartalommal" – ismertette az eredményeket Dömölki Lívia, az OFE élelmiszer-szakértője.

A szakértő szerint a Magyarországon kapható Fanta a legkellemesebb ízű, míg az Olaszországból származó üdítő esetében különös szagot éreztek a szakértők, ami talán annak tudható be, hogy Itáliában kevesebb aromát használtak a gyártás során, emellett az ott kapható Fantában alkalmazott sűrítőanyag is eltér a magyar piacon használttól.

Tartósítószert a három közül csak a magyar piacon kapható termék tartalmaz. És bár az olasz és a magyar vásárlók számára elérhető üdítő cukortartalma megegyezik, az ízhatáson változtat az a tény, hogy a narancslétartalom az olasz változatban 12 százalék, míg a hazai esetében csak 8 százalékot tesz ki.

Kilencmilliárd forintos végkielégítéssel távozik a Stellantis bukott vezére

Kilencmilliárd forintos végkielégítéssel távozik a Stellantis bukott vezére

Kibővíthetik az árréssapkát, az élelmiszerek után újabb termékkörnél korlátozhatják az árat

Kibővíthetik az árréssapkát, az élelmiszerek után újabb termékkörnél korlátozhatják az árat

A dugódíj halott, éljen Donald király!

A dugódíj halott, éljen Donald király!

Johnny Depp az új filmjében gyakorlatilag felismerhetetlen lesz, itt van az első fotó róla

Johnny Depp az új filmjében gyakorlatilag felismerhetetlen lesz, itt van az első fotó róla