szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatszáznegyvenkilenc ritka madártojást lopkodott ki fészkekből egy rendőr Nagy-Britanniában, részben munkaidőben.

Az 52 éves Michael Upson egész Nagy-Britanniában portyázott, de gyűjteményének zöme körzete területéről, Halesworth környékéről származik.

A tojásszarka otthonán kollégái ütöttek rajta a madárvédelmi hatóság nyomozóival. A rengeteg tojás mellett naplójegyzeteket is találtak, amelyekben a tojásgyűjtő regényszerűen leírta fészekfosztásai körülményeit, köztük az éjszakai ügyeletben elkövetett lopásait.

"... senki sem volt a közelben, a sötétség pedig részben elrejtett" - idézett egy bejegyzést a BBC hírportálja.

Upson egy alkalommal háromujjú csüllők öt fészkét fosztotta ki, a tojásokat egy kesztyűbe tette, azt a kabátja zsebébe, a kabátot pedig a járőrkocsiban a hátsó ülésre. Délelőtt fel kellett vennie egy kollégáját, aki beszélgetés közben megemlítette, hogy utána kellene nézni egy autó rendszámának, mert feltehetően tojástolvajé.

A rendszám nem a rendőrautóé volt, a kollégában pedig fel sem merült, hogy mi lehet a hátsó ülésen és hogy az ország talán legnagyobb tojástolvaja mellett ül. Upson gyűjteményében számos olyan madár tojása is akadt, amely a legvédettebbek között van, így barna réti héjáé, poszátáé, kecsekfejőé, erdei pacsirtáé. 

Upson a tojásokat üres margarinos dobozokba tette, azokat pedig egy bőröndbe. Amikor otthonában a razzián kérdőre vonták, először azt hazudta, hogy az apja gyűjtötte a tojásokat még az 1940-es években. A rendőr júniusban bukott le, augusztusban nyugdíjba vonult, hamarosan pedig lehet, hogy börtönbe fog, bár legfeljebb fél évet kaphat fészekfosztogatásért.

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Látta, hogy megvernek valakit egy miskolci buszmegállóban, odament, őt is megverték

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie