szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hatvan nap alatt akarja keresztülfutni Indiát észak-déli irányban egy helyi ultramaratonista. A 43 éves Arun Bhardvadzs a Himalájától vette célba az ország legdélebbi csücskét. Az ultramaratonista már 1700 kilométert teljesített a 3900 kilométeres távból - adta hírül a The Indian Express című lap.

A sportember kezdetben még a kísérőszánnál is gyorsabban haladt: a jármű motorja nehezen viselte ugyanis a hegyekben uralkodó mínusz 18 fokos hideget.

"A csípőmtől lefelé minden egyes porcikám fáj" - idézte Bhardvadzsot a lap. A férfi átlagosan hetven kilométert tesz meg naponta. Az erőt próbáló kihívást elsősorban a lábai sínylik meg.

"Normális esetben 44 és feles cipőt hordok, de mostanra 45-ös méretűre duzzadtak a lábaim" - panaszolta a sportember, aki már négy pár cipőt elfogyasztott a túra során. A hasogató fájdalom miatt a lábbelik orrát és oldalát is kénytelen kivágni.

Bhardvadzs célja, hogy monumentalitás és kulturálisan sokszínű országának egységességére irányítsa a figyelmet teljesítményével. Jövőre a nagyjából ugyanekkora távolságot jelentő kelet-nyugati irányban szeretné keresztülszelni Indiát.

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét