szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vasárnap az Úr napja, szombat vásárnap, pénteken a vásárra kell készülni, csütörtökön az akkor gyűlölt angolok szavaztak, hétfőn csak a megyeszékhelyeken lehetett volna szavazni. A kedd vagy a szerda maradt az amerikai elnökválasztásra.

Az amerikai elnökválasztás szempontjából nagy szerepet játszik a hagyomány: az ország első emberét 140 év óta mindig egy novemberi kedden választják meg.

Az amerikai kongresszus (a törvényhozás) még 1845-ben határozott úgy, hogy az akkor még 28 szövetségi állam elektorait (akik végső soron eldöntik, ki nyeri az elnökválasztást) ugyanazon a napon kell megválasztani.

Az akkor agrárországnak számító Egyesült Államokban úgy kellett a választás napját meghatározni, hogy a termés már a csűrökben, magtárakban legyen. Ugyanakkor az időpont nem eshetett bele a télbe sem, nehogy az esetleges rossz időjárás megakadályozza a zömmel vidéki térségekben lakó választópolgárok eljutását a legközelebbi szavazóhelyiségig.

A törvényhozás elvetette a vasárnapot, mivel az a vallásos emberek számára az Úr napjának számított. A hétfőt elkönyvelték az érkezés napjának, hiszen akkoriban többnyire csak a megyeszékhelyen lehetett voksolni. A csütörtök is kiesett mint lehetséges szavazási nap, mégpedig azért, mert az akkor nem szívlelt angolok mindig csütörtökön választották meg parlamenti képviselőiket. 

Barack Obama és mitt Romney egyik vitájukon
AP / Michael Reynolds, pool

A péntek kedvezőtlen napnak számított, mivel a termelőknek aznap kellett felkészülniük a szombatokon esedékes hetivásárokra. Így végül csak a kedd meg a szerda maradt mint lehetőség.

A választás végül a novemberi első hétfőt követő keddre esett. A törvényhozók ezzel kizárták, hogy november elsején tartsák az elnökválasztást. A legtöbb településen ugyanis mindig a hónap első napján ülésezett a helyi bíróság. A kereskedőknek ezen a napon kellett lezárniuk az előző hónapra vonatkozó üzleti könyvelésüket, ráadásul pedig november 1. egyházi ünnep is: Mindenszentek napja.

Az így kialakult hagyomány alapján az Egyesült Államok polgárai 1872 óta mindig ezen a novemberi kedden választják meg a képviselőház (a parlament alsóháza) tagjait, valamint - egy 1915-ben született kongresszusi határozat értelmében - a szenátus (a parlament felsőháza) tagjainak egyharmadát is.

 

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten