szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

John McClane, a Die Hard-filmek főhőse még mindig érdekli az amerikaiakat: Bruce Willis Die Hard - Drágább mint az életed című filmjére ültek be a legtöbben a hétvégén az észak-amerikai mozikba.

A túlnyomórészt lesújtó kritikák ellenére Willis visszatérése az akciófilmben péntektől vasárnapig 25 millió dollárt (5,5 milliárd forintot) hozott az amerikai és kanadai mozik kasszájába. Az előzetes becslések szerint a hétfői nemzeti ünnepen - George Washington születésnapján - a produkció bevétele a 35 millió dollárt is elérheti.

A szintén csütörtökön debütált Safe Haven című film ugyancsak megosztotta a kritikusokat és a nézőket. A misztikus románc Lesse Hallström (Csokoládé, Árvák hercege) rendezésében, valamint Julianne Hough és Josh Duhamel főszereplésével sokak érdeklődését felkeltette: az elmúlt három napban 21,4 millió dollárért (4,7 milliárd forintért) váltottak rá jegyet a nézők, ami a harmadik helyre volt elég a toplistán. A boxofficemojo.com szerint az ünnepnappal együtt valószínűleg harminc millió dollár fölé ugrik első ötnapi forgalma.

A múlt héten még az észak-amerikai mozis toplistát vezető Személyiségtolvaj című vígjáték Melissa McCarthyval a második helyre csúszott vissza hétvégi 23,4 milliós (5,1 milliárd forintos) jegyeladásával. A nyolc napja debütált produkció összbevétele azonban már túllépte az 53 millió dollárt.

Az első öt legnézettebb produkció közé a hétvégén még az Escape from Planet Earth című animációs film és az Eleven testek című zombirománc jutott be 16,1 millió dollár (3,5 milliárd forint), illetve 9 millió dollár (2 milliárd forint) jegybevétellel.

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Kiszivárgott képeken látni, hogyan néz majd ki az új Android

Kiszivárgott képeken látni, hogyan néz majd ki az új Android

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát

Vége a Barátságnak: Brüsszel megállítja az orosz energiát

Kapolcson kísérik utolsó útjára Galkó Balázst

Kapolcson kísérik utolsó útjára Galkó Balázst