szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Republic együttes énekesét, Bódi László Cipőt csütörtökön megpróbálják felébreszteni az altatásból, aznap derül ki, hogy szenvedett-e valamilyen károsodást – írja a Bors.

Még mindig életveszélyes állapotban van Cipő, a Republic együttes frontembere. Az énekes évek óta szívritmuszavarral küzd, ezért négy éve megoperálták, péntek hajnalban mégis leállt a szíve. Életét annak köszönheti, hogy a mentők kiérkezéséig – tíz percig – laikusok elkezdték újraéleszteni.

Cipő azóta egy budapesti kórház intenzív osztályán, lélegeztetőgépre kapcsolva fekszik, ha pedig nem történik drasztikus változás az állapotában, akkor csütörtökön megpróbálják felébreszteni a mélyaltatásból – írja a Bors. Ez a lépés a jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert akkor dől el, hogy az újraélesztése során jutott-e megfelelő mennyiségű oxigénhez az agya, vagyis károsodott-e, és ha igen, milyen mértékben.

MTI / Beliczay László

"Ha öt percig nem jut az agy oxigénhez, akkor sajnos visszafordíthatatlanul károsodik. Ebben az esetben a betegnek nagy szerencséje, hogy egy laikus ugyan, de megkezdte az újra­élesztését, ennek ellenére találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni" – mondta a lapnak dr. Földvári László kardiológus.

Az orvosok most arra törekszenek, hogy Cipő a mozdulatlanság ellenére se kapjon tüdőgyulladást, és ne alakuljanak ki testén felfekvések. Halász Zoltán, az együttes sajtóreferense a lapnak azt mondta: nem történt változás az énekes állapotában.

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Két hétbe telt, mire Szijjártó reagált arra, hogy a USAID-kormánybiztos lepattant az amerikaiakról

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel

Méregerős elektromos aprósággal rukkolt elő az Opel