szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szívbetegség vittel el hétfőn a 92 éves színművészt. Bárdy György egy budapesti kórházban halt meg.

Szíve vitte el hétfőn a 92 éves Bárdy Györgyöt. A Vígszínház veteránja egy budapesti kórházban hunyta le örökre a szemét – írta a Borsonline.

A család egyik barátja a lapnak azt mondta: a színésznek a szíve rendetlenkedett, ezért került kórházba. Gyenge szervezete hétfőn adta fel a küzdelmet.

Mint írták, az elmúlt néhány évben az idős színész csendesen élt 32 évvel fiatalabb feleségével. Egy hónappal ezelőtt Bárdy felesége elhárította a lap telefonos érdeklődését azzal, hogy férje már visszavonult. Utóbb derült csak ki, hogy Bárdy már akkor beteg volt.

MTI / Kallos Bea

A publikum utoljára két évvel ezelőtt, a kilencvenedik születésnapján láthatta Bárdy Györgyt, ahol, bár az ünnepelt jól tartotta magát, látszott, hogy nincs már olyan jól. Utoljára 2008-ban lépett fel a Vígszínház Egy csók és más semmi című előadásában.

Arra a kérdésre, hogy megváltoztatna-e valamit az életében, ha tehetné, Bárdy György azt válaszolta: „Minden úgy van jól, ahogy történt”.

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Budapesti közösségi közlekedés: drágul a Bubi, megszűnik több BKK-bérlettípus

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Napfény és vitalitás: miért fontos a D-vitamin?

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy a rák miatt a cigi mintájára az alkoholos üvegekre is figyelmeztető üzenetet rakjanak