szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A vécék világnapjává nyilvánította november 19-ét az ENSZ New Yorkban. A helyi idő szerint szerda este tartott szavazáson a közgyűlés 193 tagja voksolt igennel a szingapúri javaslatra.

"Biztos vagyok abban, hogy nagy lesz a derültség, ha megjelenik a hír, hogy az ENSZ a vécévilágnapot hirdetett. De mindez megéri, ha a sajtó arról is tudósít, hogy világszerte még mindig 2,5 milliárd ember él megfelelő higiénia nélkül, 1,1 milliárd pedig a természetben végzi el a dolgát" – mondta a szingapúri küldöttséget vezető Mark Neo a szavazás előtt. Hozzátette, ha csak az utóbbi jelenséget sikerülne felszámolni, az 35 százalékkal szorítaná vissza a hasmenést, amely évente 750 ezer – ahogy a diplomata mondta, hárompercenként négy – ötévesnél fiatalabb gyerek halálában felelős.

"Biztonságos vécék nélkül a nőkre és a lányokra az erőszak veszélye leselkedik, amikor kimennek otthonukból, hogy könnyítsenek magukon. A lányok vonakodnak iskolába járni, ha nincs normális vécé" – fogalmazott Mark Neo. Hozzátette, a higiéniára elköltött minden egyes dollár 5,5-öt hoz vissza azáltal, hogy az emberek egészségesek és munkaképesek maradnak. A rossz higiénia a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5-7 százalékát viszi el, a ráfordítás révén viszont 260 milliárd dollárral nőhetne a globális gazdaság évente – részletezte.

Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettes méltatta a szingapúri javaslatot. A megfelelő illemhelyek hozzátartoznak az emberi méltósághoz – emelte ki. "Elfogadhatatlan, hogy a nők a nemi erőszak és a bántalmazás veszélyének teszik ki magukat, csak hogy elvégezhessenek egy olyan dolgot, ami a legtöbbünk számára alapvető. Mint ahogy az is elfogadhatatlan, hogy sok lány kiszorul az oktatásból az alapvető higiénia hiánya miatt" – utalt a szingapúri diplomata szavaira Eliasson.

Az ENSZ millenniumi céljai között szerepelt, hogy a világon minden ember használhasson tiszta vécét. Az ügyben azonban csak kevés előrelépés történt. Ha ez továbbra is így marad, a tervezett 2015 helyett csak 2075-re valósul meg a célkitűzés.

Sok ország már korábban is nemzetközi vécénapnak ismerte el november 19-ét, az ENSZ azonban csak most nyilvánította világnappá.

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Hosszú Katinka megválaszolta, hogy mit jelent Hosszú Katinkának lenni

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség

Spiegel: Németország rosszul saccolta meg a jobboldali populizmust, az nem csak keletnémet jelenség