Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Reagáltak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) élelmiszer-kereskedő vállalatai Orbán Viktor bejelentéseire.
Orbán Viktor szombaton az évértékelő beszédében bejelentette, majd hétfőn a parlamentben is megismételte, hogy az anyák adómentessége mellett a nyugdíjasok áfa-visszatérítésben részesülnek.
Emellett kormányzat azt is felvetette, hogy a boltok profitját korlátozhatják. A Portfolio kérdésére az OKSZ ezzel kapcsolatban kijelentette:
„A nyilvánosan is elérhető adatok alapján a napicikk-piacon tevékenykedő boltláncok átlagos jövedelmezősége – nem utolsósorban a kiskereskedelmi adó hatására – az elmúlt években jelentősen csökkent, a láncok egy része veszteségesen működik.”
Az OKSZ a nyugdíjasok áfa-visszatérítésével kapcsolatban a Portfoliónak azt írta, hogy a cégek közül
„többeknek vannak a nyugdíjasok számára elérhető kedvezményei”.
Tekintettel arra, hogy a bevezetni tervezett intézkedés részletszabályai még nem ismertek, az esetlegesen szükséges fejlesztési igényekről a lapnak nem tudtak még nyilatkozni.
A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn azt is elárulta, hogy a nyugdíjasok miként fogják visszakapni az áfát. A nyugdíjasok a boltban történő fizetéskor, egy, az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított kedvezménykártyával vehetik igénybe a kedvezményt – írta korábban a minisztérium.
Az azonosítást és a fizetést követően a nyugdíjasnak semmilyen egyéb teendője nem lesz, a visszatérítés összege automatikusan, utalás (a jogosult bankszámlájára) vagy készpénz formájában a rendszeres nyugdíjjal együtt fog megérkezni.
„Az élelmiszerárak csökkentéséért dolgozunk” – számolt be Nagy Márton gazdasági miniszter a Facebookon arról, hogy egyeztetett az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) képviselőivel az élelmiszerárak alakulásáról.
A HVG azonban cikkében a versenyhivatal által küldött válaszára hivatkozva azt is megjegyzi, hogy a versenytörvény szigorúan tiltja, hogy piaci szereplők, illetve azok képviseletei versenyt korlátozó megállapodásokat kössenek. A versenyhivatal szerint viszont, ha árcsökkenés a vége, akkor nem kartell a kartell.
Azzal kapcsolatban, hogy nagyon elszálltak az árak, az OKSZ a Portfoliónak azt írta: az élelmiszer-kereskedők alapvető érdeke, hogy versenyképes árakkal minél több vásárlót tudjanak kiszolgálni, azonban a fogyasztói árak alakulását elsősorban
„a szállítók által meghatározott beszerzési árak határozzák meg”.
Az elmúlt hetekben a kormány többször is belengette, hogy visszatérhetnek az árstopok, ha nem sikerül kordában tartani az élelmiszer-inflációt. Januárban a fogyasztói árak 5,5 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, amely jelentősen meghaladta a 4,9 százalékos várakozást. Az élelmiszerek 6 százalékkal drágultak az egy évvel korábbihoz képest.
Az élelmiszer-infláció erősödése elsősorban a világpiaci nyersanyagárak növekedésére vezethető vissza, de a gyenge forint hatása is megjelenik az árcédulákon.
Nagy Márton már januárban jelezte, hogy szorosan figyelemmel kísérik az árak alakulását, korábban is találkozott az OKSZ-szel, illetve a Tej Terméktanáccsal, hiszen a tejtermékek különösen gyorsan drágultak az elmúlt időszakban. Első lépésként 100-ra bővítik az online árfigyelő rendszerben követett termékek körét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.