szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A rendőrség utasítására elaltatták kedden azt a több mint négyméteres afrikai pitont, amely előző nap álmában megfojtott két kisfiút a kelet-kanadai Campbellton városában – közölte a sajtóval a rendőrség szóvivője. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Barthe testvérek halála ügyében bűnügyi eljárást indítottak.

Az 5 és 7 éves Noah és Connor vasárnap egy első emeleti lakásban vendégeskedtek a barátjuknál, akinek édesapja a lakás alatt lévő Reptile Ocean elnevezésű állatkereskedés tulajdonosa. A nyomozás eddigi megállapításai szerint azonban a halálukat okozó 45 kilós óriáskígyó nem az állatkereskedésből szökött ki, ahogy azt eredetileg feltételezték.

Az Afrikából származó északi sziklapitont a tulajdonos Jean-Claude Savoie tíz éve már a lakás egyik helyiségében tartotta, egy plafonig érő terráriumban. A hatalmas csúszómászó a mennyezet egy kis nyílásán át juthatott be a szellőzőrendszerbe, és azon keresztül csúszott át vendégszobába, ahol hangtalanul megfojtotta az ott alvó testvéreket.

Barátjuk egy másik szobában aludt és sértetlen maradt. A kisfiúk holttestére legnagyobb rémületére a házigazda bukkant rá reggel, befogta a pitont, és ő hívta ki a rendőrséget. A férfi ezt maga is elmondta a kanadai Global News televíziónak.

Steve Benteau, a tartományi természetvédelmi hivatal egyik szóvivője közölte, hogy a pitont engedély nélkül tartották a lakásban, holott csak erre feljogosított állatkertben élhetett volna. Az érintett Új-Brunswick tartományban ugyan 2009-ben megkönnyítették az egzotikus állatok tartásának feltételeit, de az állatkereskedések így is csak három méteresnél kisebb, nem mérges kígyókat tarthatnak.


 

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre

Panaszkodnak az ügyvédek az új e-ingatlan rendszerre

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső

Fejenként majdnem 10 milliárddal hitelezik az államot: a szerencsés 13-akra most aztán tényleg hullik a pénzeső