szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy idős házaspár körülbelül negyedmillió eurót felejtett egy taxi hátsó ülésén a németországi Würzburgban. A sofőr visszavitte a pénzt a tulajdonosoknak.

Egyetlen percre sem gondolt arra, hogy eltegye a pénzt, hiszen az idős házaspárnak óriási bajt jelentene, ha megtartaná – mondta kedden a taxisofőr, aki becsületességéért jutalmat sem akart elfogadni.

A férfi egy würzburgi bankból szállította haza utasait – írja a Main Post című lap. Amikor a következő fuvar alkalmával kinyitotta új utasa előtt a hátsó ajtót, észrevette az ülésen felejtett tarisznyát, és benne a pénzt.

"Teljesen elképedtem, hogy valaki így vigyen magával ekkora összeget, és ráadásul még el is veszítse" – mondta a taxis, aki fél órán belül visszament a házaspár otthonához, és átadta a pénzt. Mindössze 12,3 eurót kért tőlük, vagyis az újabb fuvar árát.

A nagyszülők közel fele egész évben spórol, hogy ajándékot tudjon venni az unokának

A nagyszülők közel fele egész évben spórol, hogy ajándékot tudjon venni az unokának

„Egy focilabda árából hét nyelven beszélő dartsnyilat veszel” – Székely „Penge” Pállal hangolódunk a dartsvilágbajnokságra

„Egy focilabda árából hét nyelven beszélő dartsnyilat veszel” – Székely „Penge” Pállal hangolódunk a dartsvilágbajnokságra

Foreign Affairs-vélemény: Az orosz győzelem ára megfizethetetlen lenne a Nyugat számára

Foreign Affairs-vélemény: Az orosz győzelem ára megfizethetetlen lenne a Nyugat számára

A Napnál tízszer nagyobb vörös óriáscsillag aktivitását rekonstruálták magyar és német kutatók – látványos videón az eredmény

A Napnál tízszer nagyobb vörös óriáscsillag aktivitását rekonstruálták magyar és német kutatók – látványos videón az eredmény