szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sokat elárul a vörös bolygó fejlődéséről a Szaharában talált, 4,4 milliárd évesnek bizonyult Mars-kőzet.

Az NWA 7533 katalógusszámú meteorit a vizsgálatok szerint csak kicsivel fiatalabb, mint maga a Naprendszer és valószínűleg az első azonosított példány, amely a Mars ősi, déli felföldjéről származik.

"Régóta tartják úgy, hogy ez a kráterekkel borított terület adja meg a Mars születésének és fiatalkorának kulcsát" - fejtette ki Munir Humayun, a tallahassee-i Floridai Állami Egyetem kutatója. A szakértő és csapata a Nature című brit szaklapban mutatta be kutatása eredményét.

"Most már tudjuk, hogy a Mars a bolygóvá fejlődés kezdete utáni első százmillió évben kérget fejlesztett, illetve hogy ez a kéreg a Föld és a Hold legősibb kérgével egy időben keletkezett" - mondta el Humayun.

A meteoritnak köszönhetően először tudják megvizsgálni a kutatók a marskéreg korai fejlődését. A kőzet belsejében cirkonkristályra bukkantak, amely a feltételezések szerint az első kéreg ismételt megolvadása révén keletkezhetett.

A kőzet - amelyet beduinok találtak a Szaharában 2012-ben - a Mars kérgének korai kiválasztódásáról is szolgáltat információkat. A kutatók arra következtetnek belőle, hogy a vörös bolygó fejlődésének már korai szakaszában nagy mennyiségben szabadultak fel és távoztak a légkörbe a talajból illékony gázok. A szakértők szerint ebből következtetést vonhatnak le a fiatal Mars klímájára vonatkozólag.

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Nina Horaczek: Ha a fasizmus visszatér Ausztriába, nem fog bemutatkozni, hogy helló, én vagyok az

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban

Halálra fagyott egy túrázó a Kárpátokban