szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kimaradt a Himnusz közös elénekléséből Mága Zoltán jótékonysági koncertjén Király Linda, aki korábban arról híresült el, hogy belebakizott a Himnuszba – közölte a Bors.

Király Linda került a középpontba Mága Zoltán jótékonysági koncertjén, ahol a Fülöp-szigeteki árváknak gyűjtöttek és a fellépők közösen énekelték el a Himnuszt – írta a Bors.

Az énekesnő ugyanis kimaradt a közös produkcióból, a Bors szerint a közönség soraiban pedig többen azt találgatták, miért nem vett részt az éneklésben.

"Nem is tudtam a Himnuszról, amikor elkezdték játszani, én éppen az öltözőmben ültem" – mondta a lap szerint Király Linda, majd hozzátette, a rossz emlékek ellenére sem merült fel benne, hogy kibújjon a feladat alól.

"Egy másik fellépésről siettem oda, így nem is tudtam, hogy mi a műsor menete, engem egy dal eléneklésére szerződtettek, amit teljesítettem is" – magyarázta a félreértést.

A Bors megkereste Linda édesapját és egyben menedzserét is, Király Tamást, aki azt mondta, lánya bármikor elénekli a Himnuszt, ezért kár a tíz évvel ezelőtti hibáját felemlegetni. Az énekesnő akkor belebakizott a Himnusz előadásába egy rendezvényen.

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

„Sírva könyörögtem az edzőmnek, hogy haza szeretnék menni” – Érdi Mária a Penge podcastban

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János