szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jelentős, 50 százalékos kedvezményt ad a számla végösszegéből vendégeinek egy Jeruzsálemtől néhány kilométerre fekvő arab étterem, amelynek tulajdonosa úgy gondolja, az okostelefonok tönkretették az étkezés élményét.

Dzsavdat Ibrahim bízik abban, hogy az általa kínált nagylelkű kedvezmény révén visszatérnek a "régi szép idők", amikor az étterem a társaságról, a beszélgetésről és az étel élvezetéről szólt, semmint az internetezésről, az üzenetírásról és az irodával való kapcsolattartásról.

A 49 éves vendéglős jól ismert étterme a település neve után Abu Gos. A Jeruzsálemtől 10 kilométerre fekvő város a zsidók és az arabok közötti együttélés jelképévé vált, krémes humuszt és grillezett húst kínáló vendéglátóhelyei pedig egyaránt népszerűek az izraeliek és a palesztinok körében.

Ibrahim 1993-ban egy amerikai lottón nyert pénzéből nyitotta meg éttermét. Az utóbbi években azt tapasztalta, hogy az okostelefonok egyre kifinomultabbá válásával romlott a helyzet: barátok és házastársak csendben ülnek az asztalnál és készülékük kijelzőjét bámulják. Még enni is elfelejtenek, így aztán újra kell nekik melegíteni az ételt.

A vendéglős szerint a technológia ugyan nagyon jó dolog, de ha étkezésről van szó, és az ember épp a barátaival és a családjával tölti az időt, tud fél órát várni. Ibrahim kétségtelenül jobb helyzetben van a legtöbb kollegájánál: az illinois-i lottón ugyanis 23 millió dollárt nyert annak idején, amikor az Egyesült Államokban élt, úgyhogy bőséges kedvezményt tud kínálni vendégeinek.

A mobilkészülékeket a világ másik felén is szívesen száműzné néhány étterem: New Yorkban nemrég hirdette meg első néma vacsoráit egy olyan hely, amelynek tulajdonosa szintén megelégelte az okostelefonok és más eszközök használatát az étkezés alatt.

 

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Új jelölés jön a Play Áruházba – ha ezt látja, biztonságban lesznek az adatai

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

Zelenszkij szerint Fico a szlovák szuverenitással fizet az orosz gázért és amúgy is, „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta