szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerelmes leveleket, plüssállatokat, naplókat, vagyis a széthullott párkapcsolatok emlékeit gyűjti kiállításhoz egy mexikóvárosi múzeum. Már az első napon körülbelül kétszáz emléket adtak le – közölte a Museo del Objeto del Objeto csütörtökön. Paulina Newman, a múzeum igazgatója azt mondta, hogy kicsit meg is lepődtek a nagy érdeklődésen.

A gyűjtést a horvátországi Megtört szívek múzeuma felkérésére kezdték. Március 12-től a mexikói fővárosban állítják ki az emlékeket Európából, Afrikából és Ázsiából érkező kiállítási tárgyakkal együtt. Később az összegyűjtött tárgyak egy része Zágrábba kerül egy állandó kiállításra.

A Megtört szívek múzeumát 2010 októberében nyitotta meg Zágrábban az Olinka Vistica producer és Drazen Grubisic szobrászművész házaspár. Öt évvel ezelőtt utazó kiállításként mutatták be a világ minden tájáról összegyűjtött szerelmi emlékeket. A helyi kultúrákat, történelmet idéző különös gyűjteményük végül állandó helyre kerülhetett a horvát fővárosban, az intézmény pedig 2011-ben kiérdemelte a leginnovatívabb múzeum címet.

A felsővárosban az 1776-ban emelt barokk épület, a Kulmer-palota adott otthont a nem mindennapi anyagnak, amelyben megtalálható a mackótól a párkapcsolat viharait átélt ütött-kopott kerti törpén, a csokitangán át az elaknásított boszniai földet tartalmazó csomagocskáig és a nagy szerelmet átvészelt és most is működő műlábig.

A múzeumalapító házaspár egyébként már elváltként nyitotta meg az intézményt.

Egyedi villanyautójába könnyebben be tud szállni a 2,16 méteres kosárlabdázó

Egyedi villanyautójába könnyebben be tud szállni a 2,16 méteres kosárlabdázó

Földrengés volt Vanuatun, épületek dőltek össze – videók

Földrengés volt Vanuatun, épületek dőltek össze – videók

A KDNP védte meg Ungár Pétert, akinek a szexuális irányultságára utalt Novák Előd

A KDNP védte meg Ungár Pétert, akinek a szexuális irányultságára utalt Novák Előd

Kriptó és részvény is jöhet: bevállalós a Z generáció a befektetésekben

Kriptó és részvény is jöhet: bevállalós a Z generáció a befektetésekben